Köles Ferenc színész: "Ha a gyerekeim jövőjére gondolok, kétségbeejtő, milyen országban élünk"

HVG: Tízéves volt, amikor Debrecenben elköltöztek a lakótelepről, ahol Tar Sándor a szomszédjuk, a család barátja volt. Maradtak gyerekkori emlékei róla?

Köles Ferenc: Igen, akkor épült a nagy tócóskerti lakótelep a Kishegyesi úton, abban a közegben alapvetően melósok éltek. Amilyen a magyar, és amilyenek azok a nyolcvanas évek voltak, mindenki figyelt mindenkit, még csak fura figurának sem kellett lenni. Tar Sándor, nekünk csak Sanyi bácsi, fölöttünk lakott. Az egyik szomszéd garázsában kialakult egy klub, ahol rendszeresen, gyanítom, naponta összegyűltek a kanok, mindig más vette a láda sört, köré telepedtek, és ment ez az oldalba bökdösős férfidiskurzus. A közelben volt a Paksi kocsma is, Tar egyik törzshelye, azt azóta már nem így hívják.

HVG: Most Balszélső a neve, úgy tudom.

K. F.: Olvastam, hogy Tar tisztelői minden évben összejönnek, és rituálisan végigjárják a törzskocsmáit. Felemelő és nyomorult ez egyszerre, de hát ő így a kánon része. Amikor bemutattuk a darabot, Szabó Attila rendező barátommal éreztük, hogy valamit jól össze tudtunk gömbölyíteni. Nekem egyébként a nagymamám, egy nagyon erős, egyszerű, földszagú asszony halálával vált fontossá a darab, meg hát magam is olyan életkorhoz értem, hogy tetőzött bennem az elszámolási vágy, helyre kellett raknom magamban Debrecent és a gyökereimet. 

HVG: Debreceni gimnazistaként, pécsi egyetemistaként is követte Tar Sándor írásait? Hogy esett a választása éppen A mi utcánk című kötetre és éppen ezekre a megjelenített figurákra?