Náci milliárdosok – 8. rész: A síri csend korszaka
11 perc
2022.07.28. 17:30
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutattuk ezekben a hetekben.
Miután egy évet töltött internálótáborokba zárva, 1947. szeptember közepén Günther Quandtnak megmondták, hogy nem lesz a Nürnbergben megvádolt iparmágnások között. Ehelyett a 66 éves férfit az ellene összegyűjtött összes bizonyítékkal Telford Taylor háborús bűnök elleni hivatala a német igazságszolgáltatásra bízta.
„Az első harminc között, akiket átadtak a németeknek, ott volt Günther Quandt német fegyvergyáros, Mrs. Paul Joseph Goebbels előző férje” – írta az Associated Press 1947. október 27-én, a dachaui eseményről tudósítva. Starnbergben egy ügyész vádat emelt Günther ellen. Azzal vádolták, hogy a náci rezsim egyik főbűnöse volt, de csak azt hozták fel ellene, hogy hasznot húzott a fegyver- és lőszergyártásból.
Amikor 1947 elején elkezdődött a hidegháború, a Truman-kormány számára már nem az volt az elsődleges kérdés, hogy megbüntessék Németországot, hanem hogy segítsék a gazdasága fellendülését. Röviden: az Egyesült Államok bástyát akart Európában a kommunizmus ellen, és mivel Németország nyugati része előtt nyitott volt a lehetőség, hogy Európa legfejlettebb gazdasága legyen, ilyenformán feltartóztathatta a Szovjetuniót, és felvirágoztathatta a kontinens többi részét is. George C. Marshall hamarosan bejelentette a nevét viselő segélytervet, amely Németországnak és más nyugat-európai országoknak 15 milliárd dollárt juttatott. Az amerikai katonai kormányzat vezetője, Lucius D. Clay az amerikai megszállásra alapuló büntetőpolitikát a német önrendelkezésre irányulóra cserélte. Németország nyugati felében az amerikai és brit zónákat már ennek a váltásnak a jegyében vonták össze.
Fontos változások következtek. A szövetséges hatóságok felgyorsították a háborús bűnökkel gyanúsítottak és a náci szimpatizánsok átadását az úgynevezett német nácitlanítási bíróságoknak, amelyek körzeti bírósági táblák voltak, hasonlóak a büntetőügyi bíróságokhoz. A vádlottak saját ügyvédet fogadhattak, ha megengedhették maguknak. De a vádlottak nagy száma miatt a bírók és az ügyészek döntően laikusok voltak, nem szakemberek, kivéve a legkomolyabb eseteket. A megvádolt egyén lehet főbűnös, bűnös, kisebb bűnös vagy követő. Ha a vádlottat elítélik, a büntetés lehet börtön, munkatábor, pénzbírság, vagy ezek kombinációja. Ha nem találják bűnösnek, akkor „felmentett személyről” beszélünk.