A bőrükön érzik az uszító propaganda hatásait a melegek és a transzneműek
Bár ma már nem tabu a transzneműség vagy a homoszexualitás, sok családban még mindig kihívást jelent a másság elfogadása. És hiába egy szűk kör támogatása, ha egy-egy rokon vagy egy intézmény épp emiatt nyom szégyenbélyeget az érintettek homlokára. Két történet, két megküzdési mód.
„Bárcsak tudnám, hogy fiúként vagy lányként boldog-e a gyerekem”
Dóra középső gyermeke Ervin néven látta meg a napvilágot. Először hároméves korában kezdte mondogatni, hogy ő igazából kislány, de Dóra nem tulajdonított ennek jelentőséget.
A cikk a HVG Extra Magazin - a Nő 2022/1. számában jelent meg.
A magazin írásait a hvg360-on itt találhatja meg.
Gyerekes szeszélynek, játéknak gondolta, ám a gyerek nem tágított. Hétéves volt, amikor megpróbált megszabadulni a „kukitól” egy kisolló segítségével… akkor viszont már le kellett ülni vele komolyabban átbeszélni a dolgokat.
„Elmondtam neki, hogy akár fiú vagy lány, mi, apával mindenben mellette állunk. A kukit viszont nem szabad bántani, mert ha később úgy dönt, csak abból lehet nuni is. Onnantól kezdve elfogadta a testét” – mondja Dóra.
A család megbeszélte, hogy az iskolában egyelőre nem szólnak a gyerek bensőjében zajló folyamatokról, hiszen nincs szükség ítélkezésre, bántásra. Ervin, vagyis akkor már otthoni nevén Lili, mégis elmondta egy napközis tanárnőnek az igazat: ő lány lesz. „Farsangon?” – kérdezte naivan a pedagógus, majd mikor összeállt a kép, valósággal sokkot kapott. A fejlemény az osztályfőnökhöz is eljutott, aki szülői mulasztásként azonosította a gyerek másságát, és családsegítőhöz küldte a famíliát.