„Majmot találtál? Na és?" – a hazai Rudapithecus-kutatás 50 éve
10 perc
2022.01.26. 17:00
Több mint ötven éve fedezték fel a világszenzációt jelentő első rudabányai ősmajomleleteket, idehaza azonban máig sok téves információ kering a maradványokról. Hogyan kerültek egy cukros zacskóba, miért nem engedték be a magyar kutatókat a lelőhelyre, és miért nem tudni, mi lesz a sorsa a 10 millió éves leleteknek? Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet és az Országos Földtani Múzeum egykori igazgatója új könyvében a válaszok mellett korrajzot ad az elmúlt ötven év Magyarországáról. Interjú.
HVG360: A nyolcvanas években világszenzációnak számítottak a rudabányai majomkoponyák, én a biológia tankönyvemből emlékszem rájuk, amelyben az állt, hogy a Rudapithecus kapocs az ember és a majom között. Változott ez a szemlélet az eltelt 40 évben?
Kordos László: A Rudapithecus alapvetően egy emberszabású ősmajom, amely tízmillió éve élt a mai Rudabánya környékén. Puha növényi táplálékot evett, fákon mozgott, időnként leereszkedhetett a földre, négy lábra, farka nem volt. Három elmélet létezik róla. Tanítómesterem, a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) volt igazgatója, Kretzoi Miklós azt vetette fel, hogy innen egyenes út vezetett az emberré váláshoz. A másik, ami a legáltalánosabb, hogy a Rudapithecus a csimpánz, a gorilla és az ember közös ősét jelenti.
Én inkább úgy gondolom, hogy egész egyszerűen kihalt.
Az, hogy ezekből mi kerül a tankönyvekbe, azt a pénz, a politika és az uralkodó szemlélet is alapvetően befolyásolja. A nyolcvanas-kilencvenes években egyébként is sok badarság került a kutatásról a tananyagba, amelyben sokszor az alapvető fogalmakkal voltak problémák. Az őslénytan módszerei ugyan a régészethez hasonlítanak, de kihalt élőlényekkel foglalkozik, és a biológia is a része. Ezt a három szakterületet nemcsak a tankönyvekben, a napi sajtóban is gyakran összekeverik.
HVG360: Kutatóként hozzá lehet ehhez szokni?
K.L.: Én leginkább dühöngök. Mondjuk akkor is, amikor olyan napi tudományos őslénytani híreket olvasok, hogy valahol megint egy „szenzációs” mamutcsontot találtak. Dunát lehetne belőlük rekeszteni, annyi van. Ebből igazgatóként sok konfliktusom volt a Földtani Intézetben is: amikor valaki behozott egy mamutcsontot a nagypapa polcáról, nehezen értette meg, hogy nincs különösebb értéke. A legtöbbször valóban mamut volt, de nem volt lelőhelye, még az is lehet, hogy a nagypapa a hadifogságból cipelte haza. Ilyenkor azt tanácsoltam, hogy tartsák meg, és tegyék vissza a polcra.
HVG360: A rudabányai leletek megtalálása ennél különlegesebb esemény volt. Egy ilyen lelőhelyen egyáltalán ki jön rá, hogy érdemes keresgélni?