Eljár a luxusórák gyártói felett az idő, ha nem szállnak harcba az okosórásokkal
Nem tehetik meg a luxusgyártók, hogy ne reagáljanak a viselhető okoseszközök divatjára, ám az ilyen órák készítésével éppen a legfőbb értékeiknek fordítanak hátat.
„Szia, uram! Super Mario-számlapos luxusóra másfél milláért, érdekel?” Bármennyire abszurdnak tűnik a kérdés, akár el is hangozhatna. A 160 éves múltra visszatekintő patinás svájci óragyártó, a TAG Heuer ugyanis idén nyáron rukkolt elő a maga nemében szintén klasszikusnak számító videójáték-figura köré épített, limitált szériás okosórájával (lásd a nyitóképen). Hiába „csomagolta” azonban nemes anyagokba (titán, kerámia, zafír) a húzós árú időmérőt, a bohókás játékhős mindenhonnan visszaköszönő alakja miatt az újdonság inkább tűnik gagyi elektronikus játéknak, mint egyedi kézműves luxusterméknek.
A TAG Heuer próbálkozása jól szimbolizálja azt a zavarodottságot, ami mostanában jellemzi a csúcskategóriás óragyártókat. Az Apple 2015-ben mutatta be első (valóban praktikusan használható) okosóráját, és bár az időmérők piaca ettől igencsak felbolydult, a hagyományos, magas minőséget képviselő cégek többsége jó ideig úgy vélte, ebbe a versenybe neki nem kell beszállnia. Amikor pár éve megkérdezték a Moser Schaffhausen AG egy almárkája, a H. Moser & Cie. vezérigazgatóját, Edouard Meylant, hogy terveznek-e okosórát készíteni, ő visszakérdezett:
„Miért tennénk ilyet? Nekünk teljesen más a profilunk: mesterien kidolgozott, igen hosszú élettartamú termékeket gyártunk.”