A magyar lakosságot is érinti az európai gázárak elszállása
Többszörösére nőtt az energiahordozó ára az ázsiai kereslet megugrása és Moszkva politikai játéka miatt, amit a hét elején aláírt magyar–orosz szállítási szerződés sem mérsékel.
A Budapesten élők számára a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közt, az áramért is csak a bukarestiek fizetnek kevesebbet – adta hírül augusztusra vonatkozó számításait az energiahivatal. Az összehasonlítás persze euróban számolva ad ilyen kedvező eredményt, a számlákat azonban forintban kell befizetni. Mindenesetre a hatósági áras gáz és villany miatt most éppen valóban kedvező helyzetben érezhetik magukat a hazai fogyasztók. Ugyanakkor az európai szabadpiacra semmiféle ráhatása nincs az Orbán-kormánynak, márpedig az ott zajló folyamatokat is könnyen megérezheti a magyarok pénztárcája.
A mostani szabadpiaci gázárak nagyon magasak.
Korábban a tőzsdéken csak néhány óráig tartó kiugrások erejéig lehetett megawattóránként 70 eurós árakat látni, mára viszont tartós lett ez a szint – mondja Takácsné Tóth Borbála, a Regionális Energiagazdasági Kutatóintézet (REKK) kutató főmunkatársa. Az okok nem Európában keresendők, így nehéz is tenni ellenük. A tankerhajókkal szállított cseppfolyósított földgáz (LNG) térnyerése miatt a piac egyre inkább globális jellegű. Ázsiában nincsenek tárolókapacitások, ezért ha ott megugrik a kereslet, az azonnal felhúzza az árakat. Ez történik most is, és ezt nyögi Európa. Magán az európai gázpiacon az ilyen magas áraknak nincsenek fundamentális okai: mind a kínálat, mind a kereslet gyakorlatilag megegyezik a tavalyival. Akkor viszont az ázsiai kereslet alacsony volt, ezért az LNG Európában keresett gazdát, fölösleget és alacsony árakat okozva. Most Ázsia felszívja a szabad kínálatot, az árazásban Európa így Japánt követi.