Bardóczi Sándor főkertész: Már Oxfordban sem az angol pázsit dívik, hanem a virágos rét
Az utóbbi időben a gyepművelés új, pontosabban ősi formái is politikai fegyverré váltak a fővárosi vezetéssel szemben. De miért is van szükség méhlegelőre a városban? – kérdeztük Bardóczi Sándor budapesti főtájépítésztől.
HVG : Amikor májusban a térdig érő, most pedig a kiégett füvet látjuk a budapesti közparkok egy részében, logikusnak tűnik sokak felháborodása, hogy inkább tartsa rendben a város a zöldfelületeit, ne pedig méhlegelőkkel és juhnyájakkal kísérletezzen.
Bardóczi Sándor : Azok, akik a kaszálás késlekedésén háborognak, valószínűleg nem kötik össze ezt azzal a hírrel, hogy az állam az iparűzési adó felét elvonta a fővárostól, sőt büntetőadót is bevezetett. Semmi sincs ingyen, a parkfenntartás sem. A Főkertnek is csökkent a költségvetése, márpedig kevesebb pénzből hosszabb idő alatt lehet ugyanakkora gyepet lekaszálni. Az alvállalkozók ugyanis nem dolgoznak a semmiért. Ráadásul májusban hatalmas esőzések voltak, nem lehetett mind a hatmillió négyzetméteren lépést tartani a természettel. Hiába próbálják egyes politikai aktorok összemosni a kettőt,
a parkfenntartásra jutó kevesebb pénz az önkormányzatok kivéreztetésével van összefüggésben, a méhlegelők pedig, amelyek csupán a fővárosi kezelésű zöldterületek 4,5 százalékát teszik ki, az ökológiai gazdálkodással.
Az utóbbi lényege, hogy bizonyos félreeső területeken magasabbra engedjük a gyepet, hogy megjelenhessenek a vadvirágok. De ezekkel a területekkel legalább annyi, ha nem több teendő van, mint az alacsony gyepekkel. Ezzel spórolni nem tudunk, a mostaninál jobb ökológiai viszonyokat teremteni viszont igen.
HVG : Meglepő volt az ön számára, hogy fideszes politikusok is elítélték a Fidelitas akcióját, amikor lekaszáltak egy vadvirágos – szerintük csupán gazos – rétet a fővárosban?
B. S . : Egyáltalán nem, számos jobboldali vezetésű városban, kerületben van példa hasonló kezdeményezésre, sőt a Kossuth és a Szent György téren is vannak ilyen gyepfoltok.