Drága vircsaft és politikai fegyver volt és maradt itthon a vadászati világkiállítás

Két magyar vadász ejtőzött a tanzániai prérin az 1960-as évek elején. Nagy Endre korábbi csendőr százados és Földes László kommunista belügyminiszter-helyettes arról tanakodott, hogyan lehetne nemzetközi vadászati kiállítást szervezni Budapestre. Mivel Kádár János, az MSZMP első embere is nagy vadász volt, úgy gondolták, könnyen megnyerhető az ügynek. Ráhibáztak. Földest rövidesen az Erdészeti Főigazgatóság vezetőjévé és egyben agrárminiszter-helyettessé nevezték ki, ő pedig bevonta Nagyot – akit még 1944 májusában kivágtak a csendőrségtől, amiért báró Hatvany Ferenc Alexandra nevű lányának személyében zsidó felesége volt –, majd nagy erőkkel nekiálltak a nemzetközi szervezési munkának.

Kádárék nemzetközi presztízse – az 1956-os forradalom eltiprása és az éveken át tartó megtorlás miatt – mélyponton volt. Ahhoz, hogy az 1980-as évekre a nyugati politikusok kedélyesen gulyáskommunizmusként emlegessék és szocialista mintaországként tekintsenek Magyarországra, az egyik első lépés 1971-ben a vadászati világkiállítás megrendezése volt.

Kádárék felismerték, hogy a „politikamentes” vadászat vonzza a nyugatiakat, s egy nemzetközi rangú kiállítás tökéletes apropó lehet az ország elfogadtatására az európai politikai hadszíntéren.

A szervezés egyik első lépéseként Magyarország 1966-ban a Nemzetközi Vadászati Tanács (Conseil International de la Chasse – CIC) tagja lett (a tekintélyes szervezetnek egyébként 1999 óta Párizs helyett Budakeszin van a főhadiszállása).