A szépségiparba is betör a kormányközeli felcsúti család
Új területen próbálja ki magát Flier Nikolett, a kormányfő feleségének földjeivel is foglalkozó felcsúti Flier János lánya.
Új területen próbálja ki magát Flier Nikolett, a kormányfő feleségének földjeivel is foglalkozó felcsúti Flier János lánya.
A kormányzat kedvenc üzleti köreinek segít meghódítani új területeket a légiipartól a vasútijármű-gyártáson át a hadiiparig.
Az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomát szerzők 70 százaléka nagyon hamar, 1-2 hónap alatt el tud helyezkedni – mondja Rácz Andrea, a kar dékánhelyettese.
. A diplomás-pályakövetési rendszer azt mutatja, hogy az alapképzésen tanulók 70 százaléka nagyon hamar, 1-2 hónap alatt el is helyezkedik a diplomájával.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Németvölgyben jártunk.
A megválasztott elnök éppen most bontja le azt a rendszert, amely biztonságot nyújt az országnak, és ennek minden amerikai meg fogja inni a levét – mutat rá Stephen Hanson, a Virginiai Állami Egyetem, illetve Jeffrey Kopfstein, a Kaliforniai Egyetem professzora.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsoláynak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: kicsi, halálcsillag, titokzatos, leleplezés, ügynökháború.
A Die Zeitnak adott nyilatkozatában Daniel Ziblatt az amerikai intézményrendszer erejéről beszélt.
Az idei választásokat saját érdekében összevonta a kormánypárt, de ezt a taktikát borította a meglepetésszerűen felbukkant Tisza Párt. 2024 Krónikája című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.