Hogyan törölhetjük le magunkat a netről? Egyáltalán van-e értelme belevágni?

Az interneten az is gyanús, ami nem gyanús: olykor éppen a precíz kiradírozottság. Nagyon ritka, hogy valakiről ne lehetne online információt találni: akiről szokatlanul kevés van, annál felmerül a gyanú, hogy aktívan tett is ezért. A webről való eltűnésre joga és lehetősége is van mindenkinek – kérdés csak az, mennyi türelme van hozzá.

Az online jelenlét két nagy részre osztható: egy jól láthatóra és egy kevésbé szem előtt lévőre. Jól láthatóak az aktív közösségimédia-profilok, névvel jegyzett blogok, digitalizált régi újságcikkek – tipikusan akár születésről, házasságkötésről szóló rovatok bejelentményei –, volt általános és középiskolák szintén az internetre mentett osztálynévsorai és tablói, egyetemi diplomamunka repozitóriumok, versenyeredmények. Ha valaki beírja a saját nevét a Google keresőbe, akkor legtöbbeknél ehhez hasonló találatokat fog kidobni. A láthatatlan jelenlét leginkább metaadatok gyűjteménye, amit internetes vásárlások (bankkártyaadatok, lakcím, telefonszám, jelszavak), az okostelefon bekapcsolt helymeghatározási rendszere, okoseszközök és tulajdonképpen minden apró információ épít, amire egy felhasználó rákeres, rákattint, belájkol. Ez a személyesadat-massza leginkább az értő feldolgozásához megfelelő kapacitással rendelkező nagyvállalatok számára lehet értékes. Nem véletlen, hogy ezeknek a tartalmaknak a törlésére komplett amerikai cégek szakosodtak, mint a DeleteMe, amely fizetségért cserébe nyomába ered az eltűnni vágyó internetező értékes adatainak.

Ám a legtöbben, amikor el szeretnének tűnni a netről, megelégszenek a róluk szóló publikus szöveges és képes információk „kiradírozásával”. Ez jelentheti eredeti tartalmak törlését – ilyesmit mindig az érintett webhely szolgáltatójánál lehet kezdeményezni. De sokszor csupán annak elintézését jelenti, hogy az adott elem ne szerepeljen a legnagyobb keresők – elsősorban a világ legtöbb piacát uraló Google – találati listájában, így aztán ne könnyen lehessen rábukkanni.

A Google a neki címzett, a kereshetőséget megnehezítő törlési kérelmekkel kapcsolatban azt tanácsolja, hogy először inkább magát a tartalmat próbálja töröltetni a felhasználó. Ilyen módon az inaktív közösségi profilok és elhanyagolt blogok majdnem nyom nélkül eltüntethetők. Probléma főleg akkor van, ha valaki nem csupán a jelszavát felejtette el, de a felhasználónevét is, és/vagy az akkor regisztrált e-mail-címe már nem hozzáférhető. Ilyen esetekben ugyanis jelszó-emlékeztető kérésére sincs mód. Az interneten megszokott hitelesítés hiányában pedig lényegében lehetetlenné – de a legjobb esetben is nagyon-nagyon nehézkessé – válik annak bizonyítása, hogy a törlést kérelmező személy megegyezik a törlendő tartalom eredeti közzétevőjével.

Ilyenkor jöhet szóba a B terv.