Magyarország kényelmesen hátradől Glasgowban, pedig többre lenne hivatott a klímaharcban
5 perc
2021.11.07. 15:00
Néhány, Áder János államfő által a hét elején bedobott, jól hangzó aduval már letudta bejelentéseit Magyarország a Glasgow-i klímacsúcson. Többre a COP26 kapcsán nem is igazán számíthatunk, de valójában túl alacsonyra tettük az első (2030-as) lécet a klímaharcban. Így bár előrelépés, hogy törvénybe foglaltuk a 2050-es klímasemlegességet, erőlködés lehet a vége. Botár Alexát a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetőjét faggattuk arról, mit várhatunk Magyarországtól a klímacsúcson.
Áder János államfő hétfői Glasgow-i beszédében összefoglalta, miben lehet példamutató Magyarország az ENSZ 26. klímacsúcsán (COP26): törvénybe lett iktatva a nemzeti klímasemlegesség 2050-ig, akár már 2026-ig (de 2030-ig biztosan) kivezetjük a szénalapú áramtermelést, 2030-ig 6500 megawattra növeljük a naperőmű-kapacitásainkat, és 2030-tól csak elektromos buszok lesznek a városi tömegközlekedésben, illetve erdőtelepítési program is indul.
Ez mind szépen hangzik, de kérdéses, hogy - az aktuális vállalt nemzeti klíma- és energiapolitikai köztes célokkal, intézkedésekkel együtt - valóban elég lesz-e a törvénybe foglalt végső cél eléréséhez. A köztes nemzeti célok ugyanis nem felelnek meg annak a párizsi célnak, hogy 1,5 fokon belül tartsuk a globális felmelegedést - figyelmeztet Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége Energia és éghajlat programjának vezetője.
Az államfő beszédében azt is kihangsúlyozta, hogy Magyarország a világ kibocsátásának mindössze 0,13 százalékáért felel. Botár szerint a fejlett országok közé és az EU révén a G20-ba tartozó államként, bár relatíve valóban kis játékos, ennél a százaléknál jóval nagyobb a kibocsátás-csökkentési felelőssége Magyarországnak. Egy magyar állampolgárra például éves szinten körülbelül 6-6,5 tonna szén-dioxid-kibocsátás jut, miközben a (globális) fenntarthatósághoz két tonnában kellene maximalizálni. “Nem szabad abba a játszmába belemenni, hogy mindig a nagyok lépjenek előbb” - értékelte a programvezető.
Botár Alexa emlékeztetett, hogy 2013-14-ben volt Magyarországon a kibocsátási mélypont, már akkor megközelítettük az 1990-hez képest 40 százalékos csökkenést (36 százalékon álltunk), amit most csak 2030-ig vállalunk. Azóta azonban szinte minden évben nőtt a kibocsátásunk a KSH adatai szerint:
- 2014: 43 678 ezer tonna,
- 2015: 46 615 ezer tonna,
- 2016: 47 072 ezer tonna,
- 2017: 49 452 ezer tonna,
- 2018: 49 408 ezer tonna,
- 2019: 49 080 ezer tonna,
- míg 1990-ben 73 225 ezer tonna volt.
A programvezető szerint jó, hogy kitűztük, 2050-re csak annyi szén-dioxidot fogunk kibocsátani, mint amit el tudnak nyelni az erdőink és más természetes nyelők, de ennek eléréséhez jóval ambiciózusabban kellene megfogni az elejét. Ha nem így teszünk, akkor a munka zöme az azt követő 20 évre jut, és ha nem veszünk lendületet, akkor sokkal nehezebben indul be az energiaátmenet, nem gyorsul fel időben a folyamat ahhoz, hogy elérjük a 2050-es célt. Ráadásul most áll erre rendelkezésre a legtöbb uniós forrás.
A 2030-ig vállalt 40 százalékos csökkentés nemcsak azért kevés, mert egyszerűen nem elég a párizsi megállapodásban foglalt 1,5 Celsius fokos cél eléréshez, de azért is, már szinte csak azzal teljesíteni tudjuk, ha leállítjuk a Mátrai Erőmű lignites blokkjait. Ráadásul az erőmű így sem válik teljesen kibocsátásmentessé, hiszen részben átáll hulladék/biomassza tüzelésre, részben gázerőmű létesül (a naperőmű mellett).
A célok eléréséhez ezért Botár szerint kevés az a vállalás, hogy 2030-ra a 2005-ös szintre álljon vissza a végső energiafelhasználásunk. Az épületek még mindig pazarló energiafelhasználók, ennek csökkentését azonban eddig nagyon kevés szakpolitikai intézkedés és támogatási program segítette, pedig kulcsfontosságúak a lakóépületek komplex, energetikai mélyfelújítása. Szükséges lenne például, hogy az energiahatékonysági célok között szerepeljen évi 100 ezer otthon energetikai mélyfelújítása, és erre uniós források is lennének.
A szent tehén, ami hátráltat
Botár Alexa szerint kettős jelzések vannak Magyarországon: egyrészt ott vannak a törvénybe foglalt 2050-es és 2030-as célok, de közben továbbra is támogatják a fosszilis energiafelhasználást, például adókedvezményekkel, rezsicsökkentéssel, “ami egy szent tehén, de a valóságban alig célozza a rászorulókat, viszont hátráltatja, hogy az emberek érdemi energetikai felújításokat végezzenek el otthonaikban; pedig a rezsit abból a pénzből felújítással lehetne tartósan csökkenteni”.
A kormány részben a rezsicsökkentés nevében ellenzi például az EU nyáron benyújtott, „Fit for 55” névre keresztelt klímacsomagjának egyik elemét, ami a nagykibocsátókon túl kiterjesztené az európai kvóta-kereskedelmet az épületek (fűtés) és a (közúti) közlekedés kibocsátására is (külön ETS-2 rendszer).
Botár Alexa szerint érdekes a vita, ami kialakul e körül, és amiben sokan jogosan előhozzák, hogy inkább fizessenek a nagy kibocsátók, ne (vagy kevésbé) pedig az emberek, de előbbiek végső soron úgyis ráterhelik utóbbiakra a megnövekedett költségeket. A programvezető szerint sem alkalmas eszköz az ETS-2 a háztartási kibocsátások fair csökkentésére, túl sok múlna az EU által mellé javasolt szociális klímaalapon, mint kompenzáción. „Az MTVSZ által régóta javasolt nemzeti éghajlatvédelmi ösztönzőrendszer alkalmas eszköz lenne a háztartási fosszilis energiafelhasználás fokozatos és fair csökkentésére - az tényleg azokat a csoportokat támogatná, akiket igazán érzékenyen érint a költségek növekedése.”
„A klímacsúcson sokszor olyan megállapodások születnek, amikről jobb, ha nem is tudunk"
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ha nem történik látványos előrelépés az ENSZ hétvégén kezdődő klímavédelmi világkonferenciáján, a COP26-on, akkor elbuktuk a klímaváltozás elleni harcot - mondja a hvg.hu-nak adott interjújában a csúcson többször részt vevő Huszár András, a Green Policy Center alapító-igazgatója.
A programvezetőt megkérdeztük arról, hogy vajon Magyarország miért maradt ki a kedden létrejött globális metánegyeszségből, de csak feltételezései vannak.
Talán a közelmúltban bejelentett orosz-magyar gázmegállapodás vagy a hazai gázkitermelés tervezett fokozása miatt ódzkodtak tőle, pedig szép gesztus lehetett volna.
Botár Alexa azonban figyelmeztetett, hogy a nagy metántartalmú földgáz - bár sokan kezelik úgy, mint az ideális átmeneti tüzelőanyagot - valójában nem alkalmas erre a szerepre. Hiába jár például rövid távon kevesebb szén-dioxid-kibocsátással a felhasználása a szénhez képest, ha a végső mérlege jóval kevésbé kedvező, hiszen a metánszivárgások miatt hosszabb távon nagyobb kibocsátású, mint a szén. A metán ráadásul erősebb üvegházgáz, sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a felmelegedéshez mind a szén-dioxid. Szerinte súlyosbítják a klímaválságot és elodázzák az energiaátmenetet az újabb és újabb földgázipari fejlesztések, pláne ha közpénzekből valósulnak meg, és amelyekkel újabb 30-40 évre bebetonozzák az infrastruktúrát, kiskaput biztosítva a fosszilis iparnak.
A tárgyalásokra szerinte egyébként jellemző, hogy a szakpolitika jócskán le van maradva a klímatudomány mögött.
Csak most kezdenek vitatkozni a politikusok arról, amit már 8-10 éve mondanak a klímatudósok. Valójában erőteljesebb lakossági nyomásra van szükség, mert amíg ezt nem érzik a döntéshozók, addig nem igazán nőnek fel az ambícióhoz, és nem teszik meg a szükséges lépéseket.
A Magyar Természetvédők szövetsége a klímacsúcsot megelőzően mindenesetre már jelezte elvárásait az ott Magyarországot képviselő Steiner Attila klímaügyi államtitkárnak. Azt remélik, hogy a konferenciára kiutazó aktivistáik személyesen is tolmácsolhatják majd ezeket, és választ is kapnak majd javaslataikra.