Egy migránsgyűlölő publicista lehet Macron legnagyobb kihívója
6 perc
2021.10.10. 12:00
Látszólag a semmiből tört előre a francia politikai életben Eric Zemmour, olyannyira, hogy a publicistát már esélyesnek tartják arra, hogy Emmanuel Macron ellenfele legyen a jövő tavaszi elnökválasztás második fordulójában. De ki a gyűlöletbeszédért többször elítélt újságíró, aki nemrég Budapesten is felszólalt a demográfiai csúcson és akinek szélsőséges iszlám- és bevándorlásellenes kirohanásai, leginkább Orbán Viktor megszólalásaiból, ismerősek lehetnek a magyarok számára is.
Emmanuel Macron első számú kihívójává lépett elő egy felmérés szerint Eric Zemmour. A Harris szerdán publikált kutatása szerint 17 százalékos támogatottságával megelőzte Marine Le Pent, a Nemzeti Gyűlés elnökét, akinek támogatottsága 15 százalékra csökkent. Mindezt úgy, hogy Le Pen népszerűsége júniusban még közelítette a 30 százalékot, Zemmourét pedig egy hónapja mérték először, és akkor 7 százalékot ért el.
Zemmour előretörését francia újságírók szerint ennél is biztosabban jelezte az, hogy szeptember végén a Paris Match címlapjára került épp, amikor Budapestre látogatott a kormány által szervezett demográfiai csúcsra. A legnagyobb francia bulvárlap egészen más apropóból találta meg: a háromgyerekes, konzervatív, a keresztény családi értékeket hangsúlyozó szerzőt fiatal kampánytanácsadójával fotózták le, amint együtt fürdenek a Földközi-tengerben.
Zemmour és Sarah Knafo épp a publicista új könyvével turnéznak Franciaországban. A tengerben való ölelkezés persze ehhez nem tartozik szorosan hozzá, ahogy az sem szokványos, hogy a turné inkább tűnik egy választási kampány részének, mint egyszerű könyvbemutatók sorának.
Igaz, maga a könyv sem egyszerű gondolatsor, ahogy Zemmour sem egyszerű újságíró: a francia szélsőjobb új csillaga lehet a pár hete Orbán Viktorral találkozó szerző.
Bevándorlógyerekként a bevándorlók ellen
Eric Zemmour 1958-ban született Montreuilben egy algériai zsidó család gyerekeként, szülei az algériai függetlenségi háború idején menekültek Franciaországba. 1979-ben szerzett diplomát, nem sokkal később kezdődött újságíró karrierje. 1996-ban szegődött el a legismertebb francia konzervatív napilap, a Le Figaro politikai rovatához, ahonnan 13 évvel később távozott. Egyes hírek szerint rasszista kijelentései miatt, más hírek azonban arról szóltak, főnöke azt elégelte meg, hogy 9700 eurós fizetéséért semmit nem írt. A távozás azonban nem volt teljes, Zemmour a Figaro Magazine szerzője lett, majd 2013-tól heti rovattal jelentkezett a napilapban. A kétezres évek óta pedig televízióban is egyre nagyobb rendszerességgel bukkant fel kommentátorként vagy műsorvezetőként.
A legnagyobb publicitást a Canal+ hírcsatornája, a CNews hozta el Zemmournak. A Vincent Bolloré milliárdos tulajdonában levő tévét leginkább a francia Fox Newsként szokás emlegetni az ott sűrűn megjelenő szélsőjobboldali kijelentések miatt. Az újságírót és a csatornát többször ítélték el gyűlöletbeszéd miatt – Zemmour a muszlimok, az arabok és általában a bevándorlók ellen fejtette ki a francia médiában nem szalonképes nézeteit. A Financial Times elemzője Zemmour és a CNews sikerének titkát éppen ebben a hangnemben látja: a Foxhoz hasonlóan mernek radikálisak, sőt, felháborítók lenni, és bár ez ahhoz nem elég, hogy az amerikai csatorna népszerűségének a közelébe érjen francia kistestvére, ahhoz igen, hogy a legismertebb szélsőjobboldali gondolkodóvá tegye hazájában Zemmourt.
Ehhez persze az is kellett, hogy ő megtalálja azokat a témákat, amelyek telibe találták az arra fogékony – korábban a nemzet hanyatlása miatt a Nemzeti Front keblén bosszankodó – franciákat: az iszlamizmus terjedését, a bevándorlást, a világi oktatási rendszer kudarcait ott nem a kormánypropaganda gerjesztette problémává, és nem is csak az elmúlt években számtalan emberéletet követelő terrortámadások idején szembesültek velük a franciák, hanem több évtizede részét képezik a politikai, társadalmi mindennapoknak. Ehhez jön Zemmour kedvenc témája, a francia civilizáció hanyatlása, amelynek eredője szerinte a politikai elit, következménye pedig a problémák további súlyosbodása.
Zemmour alapelmélete az, hogy Franciaország 1968 óta a haladó eszmék markában van, emiatt kerül egyre távolabb régi dicsfényétől. Természetesen könnyen megtalálja a progresszív gondolkodás minden elemét, hogy igazolja elméletét, amelyet nagyon leegyszerűsítve úgy lehetne összefoglalni: régen minden jobb volt. Régen, tehát a zöldek vagy a feminizmus előtt, vagyis amikor mikor még lehetett a nőket fogdosni (mellesleg az elmúlt hónapokban több nő vádolta meg a sajtóban Zemmourt szexuális zaklatással).
A szerző nevével azonban nem a francia hanyatlásról szóló gondolatait, hanem a magyarul népességcsereként emlegetett „grand replacement” koncepciót kötik össze. Ezt ugyan nem ő, hanem Renaud Camus hozta be a köztudatba, és a 2010-es években több francia szerző, köztük Behódolás című regényében Michel Houellebecq is magáévá tette, de Zemmour emelte be a politikai diskurzusba. No meg Orbán Viktor, aki a 2015-ös migrációs válság óta egyre határozottabban fejtegeti ennek alapelméletét, miszerint a migrációt támogató (értsd: előmozdító) elitek (értsd: EU, Soros) célja az, hogy Európa keresztény lakosságát a muszlim, ázsiai és afrikai népekkel cseréljék fel.
Út az Elysée felé
Zemmournak nem most kiadott, La France n'a pas dit son dernier mot (Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót) című könyve az első, amelyik az eladási listák élére került hazájában. Hívei pedig – látszólag teljes önszorgalomtól vezetve – egyre több csoportban követelik indulását, sőt, az elmúlt hónapokban plakátokon is hirdették: helye lenne az Elysée-ben a 2022-es elnökválasztás után. Maga Zemmour közben otthagyta a Le Figarót és a CNewst is, a Politico pedig arról írt a napokban, hogy aktívan kutat kampányfőnök után, miközben az arra irányuló kérdésekre, hogy akkor jelölt vagy sem, rendre megkerüli a választ.
Természetesen annak is jelentősége van, hogy jelenleg Zemmour egyszerű szerző, aki már nem a CNews munkatársa és még nem elnökjelölt. Így semmilyen szempontból nem köti a francia médiaszabályozás. Erre a jelenlegi államfő, Emmanuel Macron csapata is felhívta a figyelmet: jelöltként az őt megszólaltató csatornáknak ellenfeleihez hasonló műsoridőt kellene biztosítania, így ez a szabály nem köti őket.
Az hívei szemében is jó pont, hogy senkihez nem tartozik, miközben könnyen azonosulni lehet vele. Sikerének hátterében az áll, hogy olyan vitatott témákról beszél, amelyekről a franciák hallani szeretnének, és minden politikai kötöttség nélkül, vagyis igazából meg sem próbál gyakorlati válaszokat keresni az általa is emlegetett problémákra. Ahogy az Europe1 műsorában egy elemző magyarázta a napokban: Ő Franciaországról beszél, míg a többiek arról, hogy egyes területeken milyen lépéseket tennének. Sokan nem értenek egyet azzal, amit mond, de mindenki szeretné, hogy azokról a témákról folyjon a vita, amelyeket ő előhúz.
Gyógymódjával valószínűleg kisebbségben van, de a diagnózisa tökéletes.
A francia hanyatlás emlegetésével pedig Zemmour Trump nyerő szlogenjét is segítségül hívja: „Tegyük újra naggyá Franciaországot!”
Le Pen ellen vagy mellett?
Miközben Zemmour egyre hangosabban fejtegeti radikális gondolatait, a francia szélsőjobb emblematikus figurája, Marine Le Pen egészen más utat jár. Igyekszik szalonképessé tenni apjától „örökölt” pártját, a középre húzás részeként ennek nevét is Nemzeti Gyűlésre változtatta a Nemzeti Frontról. Ezzel pedig a jelek szerint unalmassá tette a választók szemében, erre utalnak a közvélemény-kutatási adatok is.
A Le Pen családot persze kár lenne leírni: a folytatólagosságot Marion Maréchal, Marine Le Pen unokahúga jelentheti. A még ma is csak 32 éves politikus 2012-ben szerzett képviselői helyet a francia nemzetgyűlésben, hírnevet pedig „családvédelmi” (az abortuszt és a melegházasságot elutasító) politikájával szerzett. Öt évvel később azonban visszavonult a politikától, hogy 2019-ben épp Zemmour oldalán térjen vissza egy konferencia erejéig, amelynek célja épp az volt, hogy a 2022-es elnökválasztás előtt sikerüljön egy közös platformra hozni a francia (szélső)jobb prominens figuráit Macronnal szemben.
A Maréchal-Le Pen család békéjének fenntartása érdekében persze ő maga visszahúzódott, ezért is okozott meglepetést, hogy a szeptember végi budapesti demográfiai csúcsra az azon rendszeresen megjelenő Zemmour mellett őt (és nem nagynénjét) hívta meg a magyar kormány. Akkor Maréchal „megkerülhetetlennek” nevezte Zemmourt, utóbbi pedig két napja „csodálatos lánynak” a fiatal politikust. A kérdés most az lesz, kapcsolatuk mennyire válik szorossá a következő hónapokban – és hogy a jövőben is tartja-e magát Maréchal ahhoz, hogy igyekszik nem rontani Marine Le Pen esélyeit. Zemmour mindenesetre október közepén beszél könyvéről egy Maréchalhoz köthető jobboldali szervezet, az Éveilleurs d'Espérance (Reményébresztők) rendezvényén.
A folytatás azonban amennyire kiszámíthatónak tűnik, annyira bizonytalan. Egy a Politicónak nyilatkozó elemző szerint Zemmour nem is lesz soha jelölt, valójában most is egy show-t játszik a megmondóember szerepében. Az is kérdés, mennyire vállalja fel azt, hogy ő maga – Marion Maréchal segítségével – húzza ki a talajt a szélsőjobbot eddig képviselő Le Pen alól. De ahogy az Emmanuel Macron győzelmét hozó 2017-es francia elnökválasztás is megmutatta, bármi elképzelhető lehet 2022 tavaszán, és annak az ellenkezője is.