Három hónap alatt közel 130 millió forintot költött Karácsony lejáratására a Fidesz és holdudvara a közösségi médiában
Rákay Philip és Bohár Dániel posztjait is 13 millió forint körüli összeggel tolták meg, hogy lejárassák a miniszterelnök-jelöltet.
Május közepe és augusztus közepe között a Fidesz és a hozzá köthető csatornák a Facebookon 125,7 millió forintot, a Youtube-on pedig 52,5 milliót költöttek politikai hirdetésekre – derül ki egy elemzésből, amelyet a Telex szerzett meg.
A portál szerint a pénz nagy része – a YouTube esetében a teljes összeg, Facebookon pedig közel a kétharmada, 77 millió forint – Karácsony Gergely elleni lejárató tartalmakra ment.
A Fidesz és holdudvara három hónap alatt majdnem 130 millió forintot költött Karácsony támadására, a főpolgármester egyértelműen az első számú célpont a kormánypropaganda számára.
Az elemzés 17 olyan csatornát azonosított, ami ebben a három hónapban részt vett a Karácsony elleni kampányban, ezek közül is kiemelkedik kettő: a Fidesz, illetve a kormánytól elvileg függetlenül működő, de azt minden kérdésben lelkesen támogató Megafon központ.
A Fidesz YouTube-on 45, a Facebookon pedig 35 milliót költött Karácsony-ellenes hirdetésekre, a Megafon YouTube-on 7,5 milliót, Facebookon – több influenszer oldalán együttvéve – közel 26 milliót. A kampányban részt vevő kisebb oldalak között érdemes megjegyezni a Budapest beszél nevű, alig pár ezer követővel futó Facebook-oldalt, ami 13,5 milliót költött Karácsonyt gyalázó videók hirdetésére – hogy milyen forrásból, azt nem tudni, de ugyanezeket a videókat YouTube-hirdetés formájában már a Megafon fizette.
A Megafon három legnépszerűbb megmondóembere,
Rákay Philip, Bohár Dániel és Deák Dániel posztjait az elemzés által vizsgált időszakban 12,6, 13, illetve 5 millió forinttal tolták meg, a szponzorált tartalmat pedig túlnyomó részben (84, 77, illetve 100%-ban) Karácsony-ellenes videók és mémek adták.
A Fidesz és a Megafon költései adták a kampány finanszírozásának a 97%-át, a maradék három százalékon többek között Hollik István (950 ezer Ft), az Origo (560 ezer), a Fidelitas (310 ezer), a közmédia Híradója (170 ezer) és a Pesti Srácok/Pesti TV (összesen 515 ezer) osztozik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.