Évszázadokon át császárok és királyok szava nélkül nem dőlhetett el, ki legyen a katolikus egyház legfőbb pásztora

A római hívők az első századokban beleszóltak a pápaválasztásba, hiszen a katolikus egyházfő egyben a város püspöke is. Idővel ez a joguk megszűnt, ám a jóváhagyásukra továbbra is szükség volt a pápa trónra lépéséhez. A IX. századtól a német-római császárok megkövetelték, hogy szavuk legyen a pápa személyének eldöntésében, később az ő szerepük is csak a megerősítés lett. A XII. század végétől a bíborosok joga a pápaválasztás, s egy évszázaddal később elhatározták, hogy ehhez konklávét hívnak össze.

A XVI. században az Itália feletti uralomról szóló konfliktus kiéleződésével a spanyol és a francia királyok bele akartak szólni a pápaválasztásba, hiszen Itália legnagyobb világi fejedelmét az Egyházi Állam élén a pápa személyesítette meg. Így érintett volt minden területi vitában, szövetségkötésekben és háborúkban, ezért az uralkodóknak nem lehetett mindegy, ki ül Szent Péter trónján. Beavatkozásaiknak gátat akart vetni IV. Pius, ezért 1562-ben enciklikát adott ki arról, hogy a világi hatalom befolyása nélkül kell a bíborosoknak pápát választaniuk. Mindez kevésnek bizonyult a befolyásolási kísérletek megállítására, mert a német-római császárral kiegészítve az uralkodók úgynevezett ius exclusivaet, kizárási jogot vindikáltak maguknak. Ez azt jelentette, hogy az uralkodók nem a számukra kívánatos jelöltet erőltették rá a bíborosi kollégiumra, hanem a döntő szavazás előtt az általuk megbízott bíboros megvétózta a jelöltek valamelyikét. A választás után elvileg ezzel már nem élhettek, de egyes források szerint 1758-ban Carlo Alberto Guidobono Cavalchini bíborost ezzel a módszerrel ütötte ki a nyeregből XV. Lajos francia király, és nem lett pápa.

A Konklávé könyvborítója

AFP

Bár ezt a jogot nem foglalták írásba, és a kánonjog része sem volt, a XVII. századtól az uralkodók számos pápaválasztáson érvényesítették az érdekeiket. 1644-ben és 1655-ben például Giulio Cesare Sacchetti bíborost két ízben is félreállította IV. Fülöp spanyol király. Jól ismerhette a jelöltet, mert korábban a pápa madridi nunciusa is volt. Fabrizio Paolucci bíborost VI. Károly német-római császár buktatta meg kétszer, 1721-ben és 1724-ben. Arra is akadt példa, hogy egyszer már megvétózott jelöltből lett idővel pápa, ez történt az 1669–1670-es konklávén Benedetto Odescalchi bíborossal, akit XIV. Lajos francia király akkor megakadályozott az egyházfőség elnyerésében, ám 1676-ban már nem tette.