Hont András: Sorstalanság

5 perc

2021.02.19. 15:00

Akárki akárhogy is szeretné látni vagy láttatni, sem a zsidókat, sem a keresztényeket nem akarják helyhatósági üldözésnek alávetni a főváros VII. kerületében. Mindeközben vannak, akiket a hatalmi játszmák nem szippantanak be. Vélemény.

„Utcára akarja tenni a Niedermüller Péter vezette önkormányzat Európa egyetlen zsidó tévéjét” – konferálta föl e szörnyű hírrel a kormánypárti csatorna műsorvezetője (aki egyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövendőbeli tanára) a soron következő interjúját. Hogy a hír valóban szörnyű, sőt még annál is szörnyűbb, azt maga az interjúalany erősítette meg.

A Paradicsomból, azaz a Wesselényi utca egyik épületének néhány utcára nyíló helyiségéből elüldözendő médiacég tulajdonos-ügyvezetője előbb a Kristályéjszakához, azután a zsidók egzisztenciális ellehetetlenítéséhez, végül a holokauszthoz hasonlította az őt ért megrázkódtatást. Tudniillik, hogy a VII. kerületi önkormányzat először 5 millióról kétmillióra csökkentette a neki juttatott támogatást, majd jelezte: az előző, fideszes vezetés által kötött bérleti szerződést is föl kívánja mondani.

Kész genocídium.