Kovács Bálint: Megbocsátás Eszenyinek és Gothárnak: mégis, kinek a nevében?

Lopós János autószerelő több ügyfél autójából kilopta a fékberendezést, és azokat a feketepiacon értékesítette. A gyanútlan ügyfelek közül ez után többen balesetet szenvedtek. Lopós János egy szóval sem állította, hogy a jövőben ne tenné meg ugyanezt, és bocsánatot sem kért a balesetek áldozataitól. Én azonban hiszek a megbocsátás erejében, így megbocsátok Lopós Jánosnak, és július 1-jétől az autószerelő műhelyem beosztottjaként fogom alkalmazni őt, várom a kedves ügyfelek jelentkezését.

Ha a fizikai munka esetén tökéletesen elképzelhetetlen egy ilyen eszmefuttatás, és ha valaki előállna vele, félkegyelműnek néznék, akkor a színházi és filmes szakmában vajon miért tartja magát a #metoo-korszak kezdete óta olyan szilárdan ez az elképzelés, minden egyes, a hatalmával visszaélő elkövető esetében? Szó szerint így, csak féklopás helyett zaklatással és megalázással, baleset helyett meg súlyos traumákkal és lelki sérülésekkel?

Egyáltalán hogy jön ahhoz bármilyen igazgató és társulatvezető, hogy megbocsátást hirdessen? Mégis, kinek a nevében?