Dobozi István: Protekcionista lesz-e Biden?

Donald Trumpot négy évvvel ezelőtt populista protekcionizmusa röpítette a Fehér Házba a rozsdaövezetből, Amerika ipari hátországából. Trump régi vágású merkantilistaként az általa kolosszálisnak nevezett (valójában a GDP három százalékát kitevő) kereskedelmi deficit leépítésére kötelezte el magát. Plusz az aktív mérlegtöbblettel bíró országok megregulázására, amelyek szerinte „tisztességtelenül” kereskednek. Nem tett különbséget ellenség és barát között: Kína ellen „véres” vámháborút indított, de a legszorosabb szövetségesek acél- és alumíniumexportját is – mondvacsinált nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – vaskos vámtarifákkal sújtotta.

Kína és néhány más ország kifogásolható kereskedelmi praktikái (illegális exporttámogatás, dömpingelés, zárt hazai piac stb.) ellenére a trumpi diagnózis alapból hibás volt. A hazai termelésnél tartósan többet fogyasztó, a belső megtakarításainál többet beruházó Amerika számára a külkereskedelmi mérleghiány természetes, makroökonómiai szükségszerűség, ráadásul nem is hátrányos állapot. A mérlegdeficit nem véletlenül van emelkedő pályán már fél évszázada a legtöbb országgal szemben.

Trump kereskedelmi háborúja semmilyen kézzelfogható gazdasági előnyt nem hozott Amerikának. Még a kereskedelmi mérleg hiányát sem sikerült lefaragni. A Federal Reserve Board elemzései szerint a kereskedelmi háború – a tovagyűrűző hatások figyelembevételével – csökkentette a GDP-t és a beruházásokat, emelte a fogyasztói árakat, miközben nem virágzott föl a feldolgozóipar, s az amerikai multik sem tértek haza. Az elnök nagyon melléfogott azzal, hogy „a kereskedelmi háborút könnyű megnyerni.” Elveszteni még könnyebb.