Lehet-e Navalnijból az orosz Nelson Mandela?
Taktikát változtatott Vlagyimir Putyin: a legismertebb ellenzéki, Alekszej Navalnij rács mögé küldésével minden eddiginél jobban megosztja a társadalmat, most már ugyanis van olyan ellenpólus, ahová gyülekezhetnek a rezsimmel elégedetlenek. A novicsokos mérgezésből való felépülése után Berlinből hazatért ellenzéki bebörtönzése tovább mélyíti a Moszkva és a Nyugat közötti szakadékot is.
"Az oroszországi helyzet most jobb, mint néhány évvel ezelőtt volt.
Meg is magyarázom, hogy miért. A bizonyosság jobb, mint a bizonytalanság, és mostanra teljesen egyértelművé vált, milyen pozíciót foglal el a hatalom. Világossá tette, nem érdekli a nemzetközi közvélemény civilizált részének a reagálása, és az is kiderült, hogy nem hajlandó senkivel párbeszédet folytatni. Ez a hatalom lemondott arról is, hogy úgy tegyen, mintha demokratikus állam lenne. Ez pedig mindenki számára megnyitja az utat, hogy válasszon a lehetőségek széles skálájáról, ami az emigrációtól a hidak és az állami intézmények felrobbantásáig terjed” – mondta a HVG-nek Vitalij Manszkij orosz dokumentumfilm-rendező azt követően, hogy egy moszkvai bíróság letöltendőre alakította át az Alekszej Navalnijra 2014-ben kimondott 3 és fél éves felfüggesztett börtönt, és ezerszámra tartóztatta le az ellenzéki szabadon bocsátását követelve utcára vonuló békés tüntetőket.