Takarékosság ellen már beoltották a magyar vakcinagyár építőit
A jövőbelátó képesség nem hiányzott, az állami milliárdok is megvoltak, mégsem sikerült Debrecenben vakcinagyárat építeni, amely most segítené a védekezést.
A vakcinagyártókra nehezedő nyomás világszerte nagy, hogy a tömeges oltások biztosításával újraindulhasson a gazdaság, fellélegezhessen az egészségügy. A nyugati kívánalmak szerint jóváhagyott vakcinák gyártása márpedig jó ideig elmarad még az igényektől. Akinek nem sikerült eddig még saját oltóanyagot fejleszteni, az mások gyártásába besegít. Ezirányú szándékát a francia Sanofi, a svájci Novartis is bejelentette.
Az AstraZeneca-ügy: a pánik előszobája
Kész tények elé állította Európát az egyik gyógyszercég azzal, hogy az eredetileg vállaltnál csak sokkal kevesebbet tud szállítani az első negyedévben. Az EU megoldást keres, burkoltan fenyegetőzik, miközben a magyar kormány uniós szövetségesként Brüsszel ellen hangol.
A német Schott pedig a Pfizer-vakcinához szükséges ampullagyártó kapacitását növelte – Magyarországon. A lukácsházi 13,5 milliárd forintos beruházáshoz a vállalkozás 2 milliárd forint magyar állami támogatást kapott.