Gorenje-turizmus, használtautó-piac: végképp karikatúra lett az utolsó "ünnepi" november 7.

„Mondja, mi lehet az oka, hogy maguknak sikerült 150 évig uralkodniuk ezeken a rebellis magyarokon?” Az ötvenhatos forradalom leverése után keringő vicc szerint ezt a magyarországi szovjet nagykövet kérdezte török kollégájától.

„Hát, nem követeltük tőlük, hogy minden évben megünnepeljék a mohácsi vészt”

– hangzott a felelet. A keserű tréfa alighanem 1957. november 7-ét követően születhetett, amikor a megszállók ünneplése (is) ott folytatódott, ahol a Rákosi-érában abbamaradt. Pedig egy évvel korábban, amikor a Moszkvában új vazallussá szerződött/kényszerített Kádár János és puccsista csapata szovjet harckocsikon Budapestre érkezett, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány feje három népszerűség-hajhászó bejelentést is tett. Azonnali hatállyal eltörölte az orosz nyelv kötelező oktatását, feloszlatta az ÁVH-t és munkanappá nyilvánította november 7-ét.

A Gergely-naptár szerint az Európában novemberre eső, a korabeli írásmóddal Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF) 40. évfordulóján, 1957-ben viszont már megint megtartották a nagyszabású állami díszünnepséget az Operában, hullottak a pénzzel, kiváltságokkal járó kitüntetések, s az MSZMP napilapja, a Népszabadság ünnepi számában két vészjósló írás is napvilágot látott. A szovjet és magyar nép barátságáért címmel a Szovjetunió budapesti nagykövete, Jevgenyij Gromov egy egész oldalon veregette a saját országa vállát azért, hogy egy évvel korábban a Nyugat „veszett üvöltésére ügyet sem vetve” nyújtott „férfiasan” baráti segítséget a magyar népnek. Szintén a baljós jövő árnyékát vetítette előre az, hogy az első magyar kultúrdiktátor Révai József ecsetelte „a szovjet kultúra világjelentőségét”. S ha „a káprázatos ünnepnapon” a felnőttek még (az 1960-as évek elejéig) szorgos hétköznapi munkájukkal járulhattak csak hozzá a szocializmus építéséhez, az iskolákban már 1957-ben oktatási szünnapot rendeltek el, hogy a tanulóifjúság méltón megemlékezhessen a „világtörténelem legnagyobb fordulópontjáról”.

A kommunista párt lapja, a Szabad Nép az ünneppé tételről /// A törvény erejénél is nagyobb erők

Arcanum

A NOSZF ezen meghatározását 1950. november első napján iktatták törvénybe, amikor is az államfői jogokkal szovjet mintára felruházott kollektív testület, az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel a Magyar Népköztársaság hivatalos állami ünnepévé, egyben munkaszüneti nappá nyilvánította az „emberiség legjelesebb” napját. Az öntudatos és lelkes oroszlányi és tatai bányászok azonban egy spontán munkásgyűlésen úgy döntöttek, hogy legméltóbban „ünnepi munkanappal” és kimagasló termelőmunkával köszönthetik a NOSZF-t. Erről a sajtón keresztül nyomban értesítették a „drága Rákosi elvtársat”. Más, nem mellékes kérdés, hogy a levélfölajánlás szövegét már hetek óta csiszolgatták az Akadémia utcai pártközpontban. Ahol a Rákosi elnökölte politikai bizottság – a levéltári dokumentumok tanúsága szerint – mondhatni naponta tökéletesítette az ünnep forgatókönyvét.

Az ünnepi sztahanovista műszak eredményei /// A papír minden százalékot elbír

Arcanum

A „szigorúan titkos” jelzetű jegyzőkönyv szerint a 13 tagú grémium rendelte meg, hogy a frissen alakult Fővárosi Tanács – „meghajolva a dolgozók tízezreinek kérése előtt” – a Nagykörút Teréz és Erzsébet nevet viselő szakaszát a forradalom vezéréről, Lenin elvtársról nevezze el, „az úri világ Oktogonjának” nevét pedig November 7. térre változtassa.

A Lenin (Erzsébet) körút és a Wesselényi utca sarka 1950-ben /// Újabb lépcső a kommunizmus felé

Fortepan / Magyar Rendőr

S hogy a névadásból a világ dolgozóinak atyja se maradjon ki, a rohamtempóban befejezett Duna-híd névadója először (Árpád vezér helyett) Joszif Visszarionovics Sztálin lett. Akinek a hódolatból bőven kijutott a Szabad Nép aznapi vezércikkében is: „Nagy állami ünnepünkön még mélyebb szeretettel fordulunk szabadítónk, oltalmazónk, békénk őre, a Szovjetunió felé.

Még forróbb, lángolóbb szeretettel köszöntjük Lenin nagy tanítványát és harcostársát, az Októberi Forradalom és a kommunizmus építésének nagy vezérét, boldogságunk megteremtőjét, Sztálin elvtársat.”

A generalisszimusz legjobb tanítványát, Rákosit pedig az a megtiszteltetés érte, hogy miután a hídavatáson átvágták a feljárónál kifeszített vörös szalagot, elsőként indulhatott át Pestről Budára, felvezetve a gondosan kiválogatott és lekáderezett emberáradatot.