Vidám barakkok: tiltólistán a szegénység, hajtóvadászat a legnyomorultabbak ellen
7 perc
2020.08.05. 05:00
Az autokrata rendszerekben nincs szegénység és munkanélküliség. Ami nincs, azon nem kell segíteni. Szegénynek és munkanélkülinek lenni ott, ahol nem lehet, bűn, és ezért bűnhődni kell.
A munkaalapú társadalmat a kommunista állampárt hirdette meg és rögzítette a szovjet mintára készült 1949-es alkotmány 9. §-ának (1) bekezdésében:
„A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka.”
A következő negyven évben dokumentumok, szónoklatok és újságcikkek tömege emlékeztette folyamatosan az ország népét arra, hogy „a mi társadalmunk alapja a munka”. Mindenki számára kötelező a munkához való jog gyakorlása, s mivel ezt a jogot a szocializmus garantálja, nem létezik munkanélküliség.
(Munkaalapú társadalmat hirdet Orbán Viktor is, az Alaptörvényben pedig erről például ez áll: „Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.”)
Orbán: Aki elveszti a munkáját, három hónapon belül ajánlatot kap a piacról vagy az államtól
Három hete érkezett azonnali kérdésekre válaszolt a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, Jakab Péter Jobbik elnök kérdezett először. Arról beszélt, látszik, hogy Orbán nem dolgozott máshol, a való életben ugyanis szerinte nem úgy működik, ahogy a kormány elképzeli, hogy majd megegyeznek a munkaadók és munkavállalók.
Miután a szocializmusban mindenki dolgozhatott, és azért fizetést kapott, senki sem lehetett szegény. 1958. május 22-ei számában a Népszabadság rá is erősített: „A szocialista világban nincs munkanélküliség, a tőkés világban napról napra nő a munkanélküliek sokmilliós serege.” Aki akar, dolgozhat, aki nem dolgozik, nem is akar. Az nem munkanélküli, hanem munkakerülő, aki nem segélyt, hanem büntetést érdemel. Potenciális bűnöző, aki veszélyes a közre, s a közveszélyes munkakerülést (kmk) meg kell büntetni.
A szocialista hiánygazdaságban kriminális volt a foglalkoztatás hatékonysága, a munkavállalók jelentős része nem kapott a végzettségének megfelelő munkát, és létezett a bújtatott munkanélküliség is. Azok, nem is kevesen, akik feleslegesek voltak, a munkahelyükön csak tétlenkedtek, és arányaiban a mai munkanélküli-segélynek megfelelő fizetést kaptak. Az 1968-as gazdasági reformmal előtérbe kerültek a hatékony foglalkoztatás szempontjai is, s bár két évtizeden át azt hajtogatták, hogy a teljes és a hatékony foglalkoztatás nincs ellentétben, nagyon is ellentétben volt.
