Trianon elítélésében egységes volt a magyar sajtó, aztán felbomlott az összhang

Aláírni vagy nem aláírni, ez volt a kérdés Magyarországon 1920 januárjától. A hazai közvélemény számára akkor lett egyértelmű, hogy hiába aratott a magyar delegáció vezetője, Apponyi Albert – a hazai lapok tudósítása szerint – átütő szónoki sikert a békekonferencián, az „évszázad beszéde” érdemben semmit sem változtatott a győztesek feltételein. A franciául elmondott – és angolul összefoglalt – „honvédő szónoklat” másnapján, január 17-én a keresztény politikai napilap, a Nemzeti Újság máris múlt időben fogalmazott: "Az entente szétszaggatta Magyarországot".

Nem volt más választás, beletörődtek, hogy alá kell írni a trianoni békeszerződést

A magyar tárgyalóküldöttség lemondott, a kormány fenntartotta ellenkezését és megpróbálta ideiglenesnek beállítani az Antant békefeltételeit, de belátta, hogy nem tehet mást, mint aláírja azokat. Itthon viszont szabadjára engedte az indulatokat és az erőszakot. Trianon-sorozatunk 4. része. Az előző részben beszámoltunk róla, hogy a magyar békeküldöttség 1920.

Harmadnapon ugyanez az újság az első oldalát gyászkeretezve, szerkesztőségi vezércikkben sorolta a bűnösöket: elsőként a győzni nem, „helyezkedni” annál jobban tudó ellenségeket, vagyis a széthullott Monarchia nemzetiségeit, aztán pedig az előző esztendők hivatalos politikáját, amely hosszú időn át tűrte a liberális mákony térhódítását, majd „kiirtotta a fajszeretet nemzetfenntartó nagy értékeit a szívekből, s agresszív faji törekvéseknek szolgáltatta ki az (...) önbizalmában megingatott magyar nemzetet”.