Nyílt fegyveres konfliktusba torkollhatnak a legújabb indiai–kínai határvillongások

4 perc

2020.06.08. 15:00

Nagyon úgy tűnik, nem a szokásos összeütközésekről van szó. Azt nemigen lehet megmondani, melyik ország feszítette most túl a húrt, ami biztos, hogy a háttérben a két ázsiai óriás nagyhatalmi törekvései állnak.

Amikor a minap India és Kína határának nyugati részén, a 4350 méter magasan fekvő, meseszép Pangong-tónál összeverekedtek a két ország katonái, az indiai hadsereg főparancsnoka azzal nyugtatgatta a világot, hogy az ilyen dulakodások időről időre előfordulnak, de mindkét fél önmérsékletet tanúsít. Három nappal később, 1200 kilométerre keletre, a határ egy másik vitatott pontján tört ki verekedés az indiai és a kínai katonák között, amire megint csak legyintettek a felek. Azóta azonban mindkét ország rég nem látott csapaterősítéseket hajtott végre. Állítólag több ezer katonát vezényeltek a Himalája hegygerincén húzódó határ vitatott részeire, jelezve, hogy nem a szokásos kakaskodásról van szó.

Egyébként a májusi viaskodások sem tekinthetők az évtizedek óta rendre előforduló összetűzésnek, melyekből az utóbbi években több száz is történt. A mostani ezeknél komolyabb erőfitogtatásnak látszik, a két ország katonái kövekkel is megdobálták egymást, és vagy százan megsérültek. Mindkét oldalon katonai sátrak tucatjait állították fel, és indiai médiabeszámolók szerint vagy tízezer kínai katona tartózkodik indiai területen, 3-4 kilométer mélyen a határtól, ahol állítólag hidakat romboltak le. Kína szerint az indiaiak követnek el határsértéseket.

Ezt a felvételt többen is közzétették, kődobálás is látszik, de a videó hitelességét hivatalosan nem erősítették meg:

Azért is nehéz igazságot tenni, mert a két ázsiai hatalom közötti, közel 3500 kilométer hosszú határ jelentős része nincs pontosan kijelölve. Ez a világ leghosszabb, nem rögzített határszakasza, amelyet csak aktuális ellenőrzési vonalnak neveznek. A helyzet komolyságát jelzi, hogy Manodzs Mukund Naravane tábornok, indiai főparancsnok a határ közelében lévő Leh városába utazott, amely Ladak közigazgatási központja. A térséget az indiai kormány tavaly szakította ki Dzsammu és Kasmír szövetségi államból, amikor megszüntette a muszlim többségű terület autonómiáját.

A Wion hirtelevízió beszámolója a májusi eseményekről: