Csaba László: Minden másképp lesz?
Vélhetőleg az egyes társadalmak kulturális szintjén és civil társadalmának életerején múlik, hogy a válság idején részben elkerülhetetlenül megindult állami-kormányzati terjeszkedés tartós irányzat marad-e, írja szerzőnk.
Talán ez az a mondat, ami a leggyakrabban hallható a Covid-járvány kapcsán. És nehéz lenne azt mondani, hogy nincs benne igazság. Ez a járvány ugyanis nem olyan jelenség, mint mondjuk az ebola, a madárinfluenza vagy akár a HIV/AIDS, vagyis hogy egy jól körülhatárolható és minket nem közvetlenül érintő esemény.
Ez bizony épp a szomszédunkban zajló, a szomszédunkat, sőt saját magunkat is érintő megrázkódtatás.
Ha a tavasszal az volt a jellemző, hogy láttunk valakit, aki látott már beteget, az ősszel már nemigen volt közvetlen környezetünkben olyan, akit ne érintett volna a járvány, kit jobban, kit kevésbé.
Ezért is könnyen gondolhatjuk, hogy most már semmi se lesz úgy, mint régen volt. Hiszen az év elején Donald Trump még nyerésre állt, aztán – nem utolsósorban a járvány lekicsinylése és félrekezelése okán – megesett, ami igazi ritkaság az Egyesült Államokban: a hivatalban lévő elnököt kiszavazták a hatalomból, nem is kis különbséggel.