Felcsuti Péter: Lehet illiberálisnak lenni, de nem egy liberális közösségben

Figyelemre méltó az a kitartás és találékonyság, amellyel Csizmadia Ervin egyre újabb kontextusokat és hivatkozásokat talál, hogy érveket találjon, miért érdemelnek egyenlő tiszteletet a nem liberális demokráciák, miért van hely számukra is a nap alatt épp úgy, mint a liberális demokráciáknak. Ezekben az írásaiban hol nevén nevezi a gyermeket – igyekezetét, hogy a magát nem liberálisként meghatározó Orbán rezsimet legitimálja – hol nem. Alábbi írása az utóbbira példa.

Csizmadia Ervin: Milyen értelemben érhetne véget a történelem?

A liberális demokrácia nem tart igényt arra, hogy egyetemes újkereszténységként létezzen. Ha nem így tesz, nem szabadságot hoz, hanem ugyanolyan sok megoldatlanságot, mint az a kor, amelyet állítólag lezárt. Vélemény.

Kellő felkészültség híján nem szeretnék történelemfilozófiai vitákba bocsátkozni arról, hogy mennyire megalapozottak Csizmadia nézetei az uralkodó narratíva-alárendelt narratíva dichotómia tekintetében, amely szerinte a történelem menetét meghatározná. Van egy olyan érzésem, hogy ez legfeljebb az elmúlt kétszáz-kétszázötven, de maximum négyszáz évre lehet igaz, amióta a nyugati civilizáció és politikai gyermeke a liberális demokrácia valóban minden - gazdasági, politikai, katonai - értelemben és az értékek tekintetében is dominánssá vált a világban, legalább is a legutóbbi időkig (l. a The West and the Rest „eposzi” metaforát). Hogy ez maga lenne az emberiség történelme, nekem legalább is erős túlzásnak tűnik.