A Monty Python elszabadul – Eric Idle életútja, 3. rész

Annyi mindent összeírtak már a Monty Pythonról. Születtek róla emlékiratok, naplók és könyvek, a Pythonok írtak könyveket a többi Pythonról, születtek cikkek a Pythonokról szóló könyvekről, készült számtalan interjú, önéletrajz, dokumentumfilm. Komolyan mondom, szerintem sokkal hosszabbak a Pythonról szóló dokumentumfilmek, mint ahány órányi Python van összesen.

Szóval akkor, most csak úgy hozzáadom a torz emlékek tömegéhez a saját zavaros, előítéletes, durván cinikus és egyoldalú beszámolómat a történtekről? Naná.

George Harrison egyszer azt mondta nekem, „Ha tudtuk volna, hogy mi leszünk a Beatles, jobban igyekszünk”.

George Harrison /// Nem csak a zenét, a humort is érezte

AFP / Leemage / Farabolafoto

• De miért épp a Monty Python?

Azt hiszem, ugyanez elmondható a Monty Pythonról is. Honnan a fenéből gondoltuk volna, hogy ez lesz belőlünk? Akkoriban csak egy újabb műsort gyártottunk, ráadásul időkitöltés gyanánt, amíg vártunk a nagy lehetőségünkre az ITV-nél.

A hatvanas évek közepén egy rakás hasonló műsor fejlődött, ütközött egymásnak és hullott darabjaira: a „The Frost Report”; az „I’m Sorry, I’ll Read That Again”; a „Twice a Fortnight”; a „Broaden Your Mind”; a „How to Irritate People”; a „The Complete and Utter History of Britain. Maga a Monty Python „A hiba nem az ön készülékében van” és a „Végre itt az 1948-as show” összeütközéséből jött létre, amikor is az előbbi alkotói (én, Mike Palin, Terry Jones és Terry Gilliam) belefutottak az utóbbi maradékába (John Cleese-be és Graham Chapmanbe).

Hogy akkor a hatvanas évek végén sugárzott rengeteg tévésorozat közül miért pont a Python aratott akkora sikert? Nos, fiatalok voltunk. És készen álltunk. Digitálisak és színesek voltunk – csak pár hónapon múlt, de ez rendkívül fontosnak bizonyult. A Python a digitális korszak kezdetén indult, ennek köszönhetően a show még ötven évvel később sem tűnik olyan porosnak, mint sok más fekete-fehér filmre forgatott társa.

A Monty Python a Gyalog galoppban /// Jókor, jó helyen

AFP / Python Pictures / EMI

Továbbá mi voltunk az írók és a színészek is, habár határozottan az írók tartották a kezükben a gyeplőt. Ami még fontos, hogy a show enciklopédikus. A Python nemcsak egyfajta humort képvisel, hanem különböző stílusok egész sorát. A színészek ugyanazok, az írók azonban folyamatosan cserélődnek, bár a néző sosem tudja, éppen kinek a kezében van a kormánybot. Szóval, van vizuális humor, verbális humor, okos humor, hülyeség, gorombaság, kifinomultság és pőre szemétség, és ezek folyton váltogatják egymást, így aztán mindenki megtalálja benne a maga számításait.

Plusz a BBC új műsoridőt nyitott nekünk vasárnap estére, amikor általában a lovon ülő királynő képe úszott be a képernyőre a készülék aznapi elsötétülése előtt. Akkor még ők sem tudták, de szép számmal akadtak, akik szívesen fennmaradtak este a pubok bezárása után is. Gyakran viccelődöm a „vezetőmentes komédiával”, de a BBC tényleg szabad kezet adott nekünk, különösen az elején – mire pedig mégis be akartak volna avatkozni, már túl késő volt.