Radar360: 100 ezren lettek munkanélküliek, 300 millióval segítik ki az egri vízilabdát
Megkezdődött a magyar vakcina fejlesztése, Trump újabb nemzetközi egyezményt mondott fel, halálos késelés a Deákon. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Megkezdődött a magyar vakcina fejlesztése, Trump újabb nemzetközi egyezményt mondott fel, halálos késelés a Deákon. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a jubiláló újlipótvárosi Belgában.
Égetően hiányoznak a magyar költségvetésből a blokkolt uniós források. Többéves problémáról beszélünk, amelynek megoldása a kormány kezében van. Ha Orbán Viktor hétvégi szavait szó szerint értelmezzük, akkor a kormány elkötelezett a jogállamisági hibák orvoslására. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem azt kell nézni, amit a miniszterelnök mond, hanem amit tesz. És így már nem olyan rózsás a helyzet.
Akár kétmilliárd embert is érinthet a krónikus fájdalom problémája, közülük sokuknál azt sem lehet tudni, mi okozza ezt. Fájdalomcsillapítók tipikusan erre a problémára nem léteznek, azt szedik az emberek, ami kapható, ez azonban további gondokat okozhat a mellékhatások által. Pécsen most speciális gyógyszert fejlesztenek, ami áttörést hozhat.
Franciaország immár sokadik történelmi ajánlata ezúttal pozitív fogadtatásra talált az orosz fenyegetés és Trump-tornádó után. Az amerikai nukleáris pajzsot lehet helyettesíteni, de a számok, képességek és doktrínák szerint ennek nem lenne kellően hiteles elrettentő ereje. Márpedig a nukleáris elrettentés elsősorban “teológiai” kérdés. Elhisszük-e, hogy Franciaország akár egy Párizst érő nukleáris támadás kockáztatásával is atomfegyverrel válaszolna például arra, hogy Oroszország atombombát dob a Baltikumra? Elemzés.
A kelet-kínai társaság sorra építi hadállásait Japántól Németországig.
Optikai kábellel kötnék össze Magyarországot és Azerbajdzsánt. A tízmilliárd eurós beruházásról a Puskás Arénában egyezkedett Szijjártó Péter azeri, román, grúz és bolgár miniszterekkel. Magyarország néhány éven belül a tenger alatti kábelek nagyhatalma lehet, de nagyon nem mindegy, hogy demokratikus vagy diktatórikus országok kezébe kerül-e az infrastruktúra.