Mi kell ahhoz, hogy tényleg Orbáné legyen minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagja?

8 perc

2020.04.06. 09:00

Sok válságos helyzete volt már az országnak, de olyan, hogy egyik hétről a másikra álljon földbe a gazdaság, még nem. Egy ilyen helyzet különleges gazdaságpolitikai lépéseket is kíván – mi most azt néztük át, korábban milyen megoldásokat vettek elő a kormányok krízis idején, és mennyire lehet igaz a miniszterelnöknek az az állítása, hogy akkora csomag, mint ami most jön, még soha nem volt.

„Minden idők valaha volt legnagyobb gazdaságélénkítési csomagját kell összerakni” – mondta Orbán Viktor, amikor belengette, hogy április elején nagy bejelentések következnek. Ha egy politikus kiejti azokat a szavakat, hogy „minden idők”, akkor ezt érdemes minimum kétkedve fogadni, a válságkezelésben különösen: voltak országunk történelmének olyan pillanatai, amelyekhez képest a koronavírus kispályás pusztító. Az, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb ilyen csomagja legyen, egy sokkal reálisabb cél, de nem biztos, hogy az lesz.

Átnéztük az elmúlt harminc év nagy gazdaságélénkítő és válságkezelő csomagjait, hogy lássuk, mi az a szint, amelyet most túl kell szárnyalni a rekordhoz.

Természetesen nagyon fontos azt kiemelni:

a politikai kommunikáció egy csodálatos műfaj, két módon is tud segíteni a kormánynak, hogy a mostani válságkezelő csomagot a legnagyobbnak mutassák be.

Kezdésképp számolhatnak nominális értékben – ha például most valamire azt mondják, hogy 3000 milliárd forint, az valójában kevesebbet ér, mint amennyit 1995-ben ért 1000 milliárd, mégis többnek látszik. És ha még így sem jönnének ki a számok, bármikor mondhatják azt akár a Bokros-csomagra, akár Bajnai Gordon 2009-es válságkezelésére, hogy az nem is gazdaságélénkítés volt, a fogalmakon majd elvitatkoznak a közgazdászok, a politikusoknak ez már nem számít.

A Bokros-csomag

Annyira sokáig hitték azt a politikusok, hogy nagy megszorítások és népszerűtlen intézkedések nélkül megúszhatják a rendszerváltás környéki gazdasági átalakulást, hogy 1995-ben már az államcsőd széléről kellett visszarántani az országot. A GDP 1990 és 1993 között 20 százalékkal csökkent, az inflációs várakozások 25 százalék fölött álltak, és hosszabb lejáratú állampapírokat már nem tudott eladni az állam. 1989 és 1995 eleje között addig halogatták a válságkezelést, hogy már reális volt a kockázat, hogy az ország nem lesz képes megújítani a hiteleit, így fizetésképtelenné válik.