A járvány elzárta a külvilágtól a holokauszttúlélőket, néhányan már tanulják a Skype-ot

Azt akarom, hogy Eszti továbbra is jöjjön, nem bírom az egyedüllétet – mondja egy 92 éves holokauszttúlélő, amikor kiderül számára, hogy hetente háromszor néhány órára őt meglátogató segítője egy ideig nem tud jönni. Pedig vele szokott sétálni egy kicsit, beszélgetnek, politizálnak, esetleg kártyáznak. Együtt az étvágya is jobb.

A magányt rosszabbul bírná, mint a vírust

– hangoztatja, bár tudja, hogy ez nem igaz.

A múlt héten számos ápolónak és gondozónak kellett felülvizsgálnia tevékenységét, akár valamilyen program keretében, akár családi szervezésben segítettek az időseken. Azt hallani, hogy az idősellátásban is akad olyan, aki a mostani helyzetben nem mer dolgozni, mert fél a kijárástól, az emberi kapcsolatoktól. Vagy attól fél, hogy ő fertőzi meg idős ügyfelét.

Újratervezésre volt szükség a MAZS Alapítvány keretein belül működő Holokauszt Túlélőket Támogató Program esetében is. Alkalmazkodniuk kellett a járványhelyzethez, amely során a WHO tanácsait követik. Több ezer idős ember személyes látogatását, gondozását végzik. Sokakat az alapítvány kénytelen volt szabadságra küldeni vagy azért, mert óvodás, iskolás gyerekük van otthon, vagy azért, mert maguk is 60-65 év felettiek, azaz fokozottan veszélyeztetettek. A döntéseknél azonban figyelembe vették, ki mennyire vált kiszolgáltatottá a járványhelyzetben, és ezek szerint alakították ki, hova és hányszor látogatnak el továbbra is munkatársaik.