Migránsokkal riogatta a kínai szavazókat a Fidesz és működött
A Fidesz potenciális politikai szövetségest lát a magyarországi kínaiakban, akiket itt élő üzletemberek révén próbál meggyőzni. Internetes csoportokban és elegáns éttermekben egyaránt kampányoltak.
A főpolgármester-választáson aratott ellenzéki győzelem egyik magyarázatát a Magyarországon élő, szavazati joggal rendelkező külföldiek voksaiban vélték megtalálni egyes fideszesek.
Kósa Lajos váratlanul megfejtette a Fidesz fővárosi bukásának okát a Tv2-n
Ahogy várható volt, megkezdődött a NER-médiában a Fideszre nem éppen kedvező választási eredmények megmagyarázása. Kósa Lajos azonban a Mokka kanapéján Tarlós István vereségét elemezgetve egy teljesen új húzással a fővárosban szavazó külföldieket okolta. Akik szerinte nem a nemzeti oldal támogatói, sőt, nem is beszélnek magyarul, így a közvélemény-kutatások elől is meglapultak.
A budapesti kínai közösség tagjai közül azonban többen is arról számoltak be a HVG-nek, hogy körükben épp a kormánypártok oldaláról érzékeltek komoly erőfeszítéseket a kampányban, hogy támogatókat nyerjenek meg Tarlós Istvánnak és a Fidesz–KDNP helyi képviselőjelöltjeinek.
Bár a letelepedésikötvény-biznisz óta a magyarországi kínai közösség jelentős gyarapodásnak indult (a kötvények 82 százalékát kínaiak vásárolták meg), az így különleges jogokat szerzett közel 15 ezer kínaival együtt 30–40 ezer fős közösségből hozzávetőleg 10 ezren vannak azok, akik szavazhattak is az októberi önkormányzati választáson.
Úgy élnek a kínai kötvényes bevándorlók Pesten, mint Marci Hevesen
Han Pekingből jött Budapestre, kilenc hónappal ezelőtt adta el családi házát Kínában és vett egy másikat a XVIII. kerületben, most ott lakik, nyugodt körülmények között feleségével és két kislányával.