A tüntetők már előrébb járnak, mint a rendőrök – igaz, néha a terroristák is
Az új technológiák miatt a mindenkori hatalom képviselői számára egyre nehezebb kontrollálni az utcára vonulókat, a tüntetőknek viszont egyre könnyebb hatékonyan szervezni nagy tömegeket – és így eredményeket kicsikarni.
Az „app”. Csak így nevezik azt az okostelefonos alkalmazást, amely „a polgári engedetlenség békés akcióit koordináló platformként” határozza meg magát, ám valójában a rend őrei számára láthatatlan hálózatba lehet vele tömegeket gyűjteni, majd irányítani is őket utcai megmozdulások alkalmával (a fenti képen álarcos tüntetők az Anonymous és más hekkerszervezetek szervezte "Millió maszk menetén" Barcelonában).
Már az egy hónappal ezelőtti megjelenését követő napokban több százezren töltötték le az appot, amely mögött az utóbbi hetek – többször erőszakba torkollt – katalán tömegtüntetéseinek egyik szervezője, a szeptemberben feltűnt, titokzatos hátterű Demokratikus Cunami (Tsunami Democràtic) szervezet áll. A névtelen alkalmazásnak már a letöltése is kacifántos.
Nem lehet a szokásos módon rákattintani az ikonjára a Google Play áruházban; kizárólag a szervezet (a spanyol hatóságok által minduntalan elérhetetlenné tett) honlapján található meg – egy tömörített androidos telepítőfájl (APK) formájában. (Az Apple nem engedélyezi készülékeire ilyen obskúrus programok letöltését, de természetesen ezt a korlátozást is ki lehet játszani.) Ezt maguknak a felhasználóknak kell telepíteniük az okostelefonjukra, ám még ekkor sem lesznek automatikusan tagjai a tüntetésszervező hálózatnak.
Ismét százezrek tüntettek Barcelonában
A katalán függetlenségi mozgalom vezetőinek szabadon engedéséért gyűltek össze 350 ezren.
Az aktiváláshoz egy QR-kódot is be kell olvasni, amit viszont csak egy már „hivatalos” tag telefonján találnak, vagyis mindenképpen személyes ismeretség kell a belépéshez. Ezzel remélik kiszűrni azt, hogy illetéktelenek (magyarán: a rendőrség munkatársai vagy más bomlasztók) beszivárogjanak, és dezinformációkkal zavarják a szervezést, vagy figyeljék, kik, hol, mit akarnak csinálni.