Fideszes vállalkozók jártak jól a kisiskolásoknak adott utazási kedvezménnyel

6 perc

2019.10.11. 05:00

A HVG közérdekű adatigénylése ellenére sem adta ki eddig a Rogán-féle minisztérium alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy pontosan mennyit kereshettek a gyerekeket megcélzó turisztikai marketingprogram, a Kajla működtetői. A projektre elköltött állami pénzek nagy része bizonyosan az Orbán-kormány kedvenceinél landolt, köztük annál a kommunikációs szakembernél, aki Orbán Ráhellel együtt ad tanácsot a turisztikai ügynökségnek.

A behálózott gyerekeknél csak a fideszes cégek örültek jobban a Magyar Turisztikai Ügynökség idén nyáron beindított Kajla-projektjének. Júniusban minden alsó tagozatos diák az iskolai bizonyítványával együtt kapta meg az úgynevezett Kajla-útlevevelét. Ezzel és diákigazolványukkal júliustól ingyen utazhattak a programban megjelölt 41 turisztikai látványossághoz, felnőtt kísérőik pedig kedvezményesen vehettek jegyet a MÁV és a GYSEV, illetve a Mahart és a Bahart egyes járataira.

A kijelölt településeken a lepecsételt Kajla-útlevéllel éttermekben és szállodákban is kaphattak kisebb kedvezményeket. A posta pedig ingyen kézbesítette a gyerekek Kajla-figurás képeslapjait. A program része volt az internetes honlap kifejlesztése mellett egy mobilapplikáció is, amelyre a szülőknek kellett regisztrálniuk, így a rendszer alkalmas az utazási és fogyasztási szokások megfigyelésére is.

Miközben az MTÜ bőszen gyűjti a Kajla-ügyfelek adatait a mobilapptól a szállodákig számos felületen, szűkmarkúan osztja a számokat arról, hogy mire költi a közpénzt, és kiket bíz meg a feladatokkal. Habár a Kajla-projekt százmillió forintos nagyságrendű reklámkampánnyal és fejlesztésekkel jár, csak hosszas bogarászással lehet megtalálni a nyomokat arról, hogy a büszkén emlegetett társadalmi haszon mellett amúgy jól ismert körökhöz vándorolnak az elköltött adóforintok.