A tökéletes választási bűntény – Rákosiék szintjét 1947 óta nem ütötte meg senki
„Kékcédulásként” tapadt meg az emlékezetben az 1947-es választás. A totális hatalomra törekvő kommunista párt csalássorozatának a kék színű névjegyzékkivonat szinte csak „névadója” volt.
„A hatvanezernyi hamis voks önmagában is jelentős ugyan,
de ennek sokszorosa (félmilliót közelítő) volt az a választói kör, amelyet jól szervezett adminisztratív csalással ütöttek el attól, hogy az urnához járulhasson.”
Ez a felvezető megállapítás az állambiztonsági levéltár korábbi főigazgatójának, Gyarmati Györgynek a Rendszertitkok szolgákkal és szolgálatokkal című, nemrég megjelent tanulmánygyűjteményében olvasható. Nem először, ugyanis a kékcédulás választásról szóló elemzés – Ha tied az ÁVO, tied a hatalom címmel – már az ezredfordulón nyomdafestékhez jutott a szerző egy másik dolgozatával együtt. A 72 esztendővel ezelőtti történet manapság igen sajátos fénytöréssel idézhető fel.
Nem maradt titok, mégis jól jött Rákosiéknak
Az 1947. augusztus végi országgyűlési választás ominózus „névadó” cetlije a kék színű választóinévjegyzék-kivonat volt, amelyből a Magyar Kommunista Párt aktivistái fejenként több tucatot kaptak kézhez, s – teherautókon ide-oda utazva – akár 8-10 szavazókörben is leadták a választópolgárokat megillető „egyetlen” szavazatukat.