HVG Top 500: A nagyság kevés, adót optimalizálni tudni kell

5 perc

2019.11.18. 17:01

A legnagyobb cégek rangsora után a legnagyobb nyereséget elérő 500 cég toplistáját is elkészítette a HVG. A benne szereplő vállalatok eredménye látványosan nőtt, a legnagyobb ugrásokat azonban a magyar gazdaságon kívül álló okok magyarázzák.

Két olyan cég is akad, amelyik több mint százmilliárd forinttal tudta növelni tavaly a nyereségét. Egyik furcsább, mint a másik. A legfurcsább pedig az, hogy az egyikük még csak nem is holmi offshore-féleség, hanem az ország harmadik legnagyobb gyógyszergyára, amely ezzel a bravúros mutatványával az első tíz közé verekedte be magát a legnagyobb adózott eredményt elért magyarországi cégek toplistáján.

A különös növekedési bajnok az integrált áramkörök fejlesztéséhez való szoftvereket gyártó, amerikai székhelyű Synopsys Inc. magyar leánya, a Synopsys Global Kft. Pontosabban nem is a leánya, hanem az unokája: a 13 fős budapesti cégecske közvetlen tulajdonosa a Synopsys-csoport egyik írországi érdekeltsége, amelynek székhelye a még Írországnál is „adóparadicsomabb” Bermudákon van.

Pénzt utaztatni hatalmas üzlet