Kásler: Jövőre vezetik be a klasszikus értékekre támaszkodó nemzeti alaptantervet

2 perc

2019.09.01. 11:14

A nyári szünet legutolsó, kánikulai napján megtartott nemzeti tanévnyitót, amelyen a miniszter a bejelentést tette, sok sárvári kisgyerek ülte végig.

A magyar kormány feladata és célja, hogy mindenben támogassa a gyermekeket nevelő családokat, a szorgalmasan tanuló diákokat és a hivatásukat odaadóan végző pedagógusokat – mondta az emberi erőforrások minisztere az országos tanévnyitón. Kásler Miklós szerint ezt támogatja a nemzetközileg is páratlan, hét tételből álló családvédelmi program.

A tárcavezető bejelentette, hogy

elkészült, és a következő tanévben bevezetik a klasszikus értékekre, de a legkorszerűbb módszerekre és eszközökre támaszkodó nemzeti alaptantervet és kerettantervet.

Kitért arra is, hogy ehhez alakítják a digitális és hagyományos tankönyveket, amelyeket a 2020/21-es tanévben minden magyar diáknak ingyenesen bocsátanak rendelkezésre 14 milliárd forint értékben.

A Csépe Valéria pszichológus akadémikus által vezetett szakértői csapat tavaly augusztus 31-én tette közzé a Nemzeti alaptanterv tervezetét, ennek ellenére Kásler Miklós akkor egy árva szót sem szólt róla az országos tanévnyitón. A Kormányinfón ugyanakkor szóba került, és Gulyás Gergely ki is jelentette: "jelenlegi formájában biztosan nem fog életbe lépni", komoly változtatásokra van szükség a történelemre, irodalomra, természettudományos képzésre vonatkozó részeken.

Akkor több szakértőt is megkérdeztünk, mit gondolnak az akkor hivatalosan még csak vitairatnak nevezett dokumentumról. Azt a választ kaptuk, hogy bár nyakon öntötték korszerűnek látszó elvekkel, és találni benne kifejezetten pozitív tartalmi elemeket is, nem nemzeti, és tele van ellentmondással.

Hogy mennyire nem volt elégedett a kormány a csaknem két éven át készülő tervezettel – eredetileg "nagyon szép munkának" ítélték, később azonban a Fidesz képviselői eszmei hiányosságokat róttak fel neki – az is mutatja, hogy januárban új miniszteri biztost neveztek ki a bevezetésének előkészítésre Hajnal Gabriella, az iskolafenntartó Klebelsberg Központ elnöke személyében. Júniusban úgy tűnt, tovább csúszhat a tanterv bevezetése, mert két évvel meghosszabbították a mandátumát.

Nem sokkal később az is kiderült, hogy az antiszemita szerzőkhöz vonzódó Takaró Mihály valóban részt vesz az új NAT átdolgozásában. Az Emmi ezt augusztus elején, csak több hétnyi ködösítés után ismerte el a hvg.hu-nak.