November 7.: Herr Lenin és a nagy forradalom kérdőjelei

Az akkor még Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezett eseménysorozat története a legsilányabb fejezetek közé tartozott a rendszerváltás előtti történelemkönyvekben. A pártbrosúrákból kiollózott kifejezések, unalmas visszaemlékezések, a lényeget a döntő pillanatokban átugró leírások voltak csak olvashatók erről. Ma sem tudjuk a teljes igazságot, de az bizonyos, hogy annál jóval izgalmasabb dolgok történtek, mint hogy győztek a munkások és a parasztok, és megjelent néhány párthatározat.

Az 1989-es rendszerváltáskor kiderült például, hogy a bolsevik párt korántsem volt az a jól szervezett élcsapat, aminek a hivatalos államszocialista propagandagépezet beállította. A legszűkebb körű bolsevik pártvezetés, a Központi Bizottság például a forradalom kitörése előtt nem egyhangúan szavazott a felkelés megindításáról, hanem Zinovjev és Kamenyev ellenezte a hatalomátvételt. Jellemző Oroszország akkori állapotaira, hogy a két renitens pamfletszerű röplapon jelentette meg különvéleményét, sőt, ebben elárulták, hogy a bolsevikok fegyveres felkelésre készülnek. (A dokumentumot Krausz Tamás közli Életrajzok a bolsevizmus történetéből című könyvében.)

Hitler és Lenin állítólagos 1909-es sakkjátéka, amelyet Emma Lowenstramm, Hitler bécsi tanára örökített meg. A kép eredetisége még mindig vitatott.

Kamenyev mindeközben interjút is adott Gorkij lapjának, a Novaja Zsiznynek (Új Élet), amelyben elárulta november 7-ét, a felkelés időpontját is. A dühöngő vezér, Lenin ezek után Kamenyevék pártból való kizárását javasolta, és árulásról beszélt. Kamenyev és Zinovjev fellépésétől függetlenül a kommunista pártvezér, Lenin - és főleg Trockij, aki gyakorlatilag ekkor a második ember volt a bolsevikok között - zavartalanul hajthatták végre a hatalomátvételt. A Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány ugyanis addigra annyira meggyengült, hogy hiába vonta össze a katonai csapatokat Pétervár körül, a dekonspirálódott kommunistáknak semmi bántódásuk nem esett, a katonák nagy része nem támogatta a cár bukása után hatalomra került Kerenszkij-kabinetet.

Zinovjevet és Kamenyevet később kivégezték a Szovjetunióban, de csak húsz évvel a forradalom után, a sztálini koncepciós perek idején, addig magas állami és párttisztségeket töltöttek be. 1917-es röplapjuk mindenesetre később jól jött Sztálinnak, hogy félreállítsa őket. Az 1917-es hatalomátvétel döntő részét szervező Trockij ekkor már rég emigrációba kényszerült, Sztálin őt amúgy egy bérgyilkossal ölette meg Mexikóban.

A főszerepben: Lenin és a Téli Palota ostromlói

Sztálin idején a hivatalos propaganda Lenin szinte kizárólagos szerepét kezdte hangsúlyozni, Eizenstein legendás, Október című filmjéből is kivágatták az akkor már száműzött Trockij jeleneteit. Sztálin diktatúrája ekkor emelte piedesztálra a Téli Palota ostromlóit is, pedig az Ideiglenes Kormány 1917 novemberére annyira meggyengült, hogy az épületet egy női rohamzászlóaljjal "megerősített" hadapródiskolás alakulat őrizte. A Vörös Gárda "grandiózus" ostroma november 7. éjjelén kezdődött. A Téli Palota megrohanását később ugyan számtalanszor levetítették a propagandaműsorokban, ám ezek a jelenetek nem a valóságot ábrázolják, hanem Eizenstein utólag leforgatott filmjéből származnak, azokból a részletekből, amelyeket nem vágtak ki.

Visszatérve a valódi eseményekre, 1917 végén a bolsevikok átvették tehát a hatalmat Oroszországban, és hamarosan békét kötöttek Németországgal. Kiléptek az első világháborúból, az antanthatalmakat cserben hagyva, és hatalmas nyugati területeket, összesen 1,4 millió négyzetkilométert és 60 millió lakost adtak fel az 1918 márciusában megkötött breszt-litovszki békében. Kerenszkij, a bukott Ideiglenes Kormány miniszterelnöke később Lenint német ügynöknek bélyegezte. Az elmúlt években számtalan kém és ügynök neve vetődött fel, akik a német hadvezetés és Lenin között állítólagosan közvetítettek. Ezeket az adatokat nehéz ellenőrizni, mindenesetre még Trockij is kénytelen volt foglalkozni a Lenint ért sok váddal. Életem című könyvében (magyarul 1989-ben jelent meg a Kossuth Könyvkiadónál) Trockij hevesen cáfolja, hogy Lenin német ügynök lett volna, szerinte csupán a maga céljaira használta ki a németek segítségét. Trockij egy másik művében megemlíti, hogy ekkoriban vezetőtársát Herr Leninnek címezték a polgári sajtóban, utalva arra, hogy a németek segítségével, egy ellenséges országon át, leplombált vonattal jutott haza Oroszországba.

Annyi bizonyos, hogy Michael Pearson angol szerző interneten is olvasható művében részletesen leírja Lenin utazását az első világháború alatt Svájcból Oroszország felé. A németek tényleg zárt vonaton szállították át a kommunista pártvezetőt. A legfőbb német hadvezetés, személyesen pedig Ludendorff tábornok állt az akció mögött, állítólag 3-4 millió birodalmi márkával látta el Lenint, hogy segítse a bolsevik párt kiadványait és befolyásszerzését Oroszországban. Ludendorff abban bízott, hogy Lenin hatékonyabban bomlasztja fel a keleti arcvonalat, mint korábbi ügynökük, Alexander Parvus.

Parvus brit kapcsolatai

Parvus Konstantinápolyban fegyverkereskedelemmel is foglalkozott korábban, és az ifjú törökök mozgalmának megerősítésében is szerepet játszott. (Az ifjú törökök a modern Törökországért léptek fel a XX. század elején.) A fegyverügyletek, különösen a brit Vickers megrendelései miatt sokan Parvust angol informátornak is sejtik, és nemcsak német háttérembernek tartják.

Parvus - eredeti nevén Izrail Lazarevics Gelfand - az orosz szocialisták egyik korábbi aktivistája volt, a permanens forradalomról szóló elméletét Lenin maga is átvette. Ennek alapján fejlesztették tovább az 1917-es februári polgári forradalmat - ami a cár megdöntését jelentette - "szocialista" forradalommá ősszel. Parvus 1916-ban megpróbálkozott már elégedetlenség szításával Péterváron, de az ő mozgalma nem lett elég erős, ezért vették elő ezen elmélet szerint a németek a Svájcban várakozó Lenint.

Parvus Konstantinápolyban, a török fővárosban lépett kapcsolatba a német diplomáciával és titkosszolgálatokkal is. Állítólag ő javasolta az elsők között, hogy az orosz bolsevik pártot támogatva bomlasszák a cár hatalmát. Parvusról egyesek azt állították, hogy közvetlenül is pénzelte Lenint Svájcban - erről azonban Harold Shukman, a téma egyik szakértője hiába próbált biztos adatokat szerezni.

Leninről korábban a HVG is megírta, hogy különös emberekkel tartott kapcsolatot Svájcban. Mielőtt a németek vonatra ültették volna Petrográd felé 1917-ben, bejelentkezett Allen Dullesnél, az amerikai titkosszolgálat svájci rezidensénél, hogy értesítse őt elutazásáról. Dulles azonban nem hívta vissza Lenint, hanem inkább teniszezni ment a barátnőjével. Így Washington alighanem fontos információtól esett el 1917 első felében, ami azonban nem akadályozta Dulles karrierjét. Végül belőle a hidegháború idején az egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő CIA-főnök lett.   

És valóban, elutazása után Lenin hatékonyan bomlasztotta fel az orosz frontot, csakhogy egy olyan államot alapozott meg 1917-ben, illetve az azt követő véres polgárháborúban, amely Németországnál sokkal hatalmasabb birodalmat épített ki, és amelynek csapatai, a szovjet alakulatok 1945-ben Berlint is elfoglalták.

Ludendorffnak pedig nem Lenin hazaküldése volt az utolsó végzetes hibája: a tábornok pár év múlva kulcsszerepet játszott Adolf Hitler felemelkedésében is. Együtt irányították a sikertelen 1923-as sörpuccsot - ahogyan ezt Németh István írja a Németország története című 2004-es munkájában. Hitlert a következő évben kisebb börtönbüntetésre ítélték, Ludendorffot viszont felmentették az összeesküvési vádak alól.