Megint 300 forint körül jár az euróárfolyam
A forint egyelőre ma is szűk sávban mozog a dollárhoz, az euróhoz és a frankhoz képest. Az eurórárfolyam továbbra is ragad a 300-as szinthez.
Az éjszakát a 302 forintos szinten töltötte az euróárfolyam, majd kora reggel erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, s így a kurzus ismét járt 300 alatt is. Nyolc óra körül 301-ig drágult vissza az euró, de egyelőre úgy néz ki, ma is viszonylag szűk sávban mozoghat az árfolyam, s az elmúlt napokhoz hasonlóan a 300-as szinthez ragadhat a kurzus.
Nincs komoly mozgás a dollár esetében sem, igaz, a zöldhasú ma is minimálisan olcsóbb lett. Az amerikai deviza hajnalban 223 forint környékén tetőzött, járt azonban már 221 alatt is fél kilenc tájban. Tíz órakor 221,6 forintot kértek egy dollárért. A svájci frank kurzusa kora reggel hirtelen esett 1,5 forintot, majd egy órával később néhány perc alatt ugyanennyit visszakapaszkodott, így az alpesi devizáért jelenleg 197,7 forintot kell fizetni.
Ecoline