A muszlim világ felé nyitott Obama első tévéinterjújával

1 perc

2009.01.27. 09:54

Kölcsönös tiszteleten alapuló, új partneri viszonyt helyezett kilátásba a muszlim világ és az Egyesült Államok között Barack Obama amerikai elnök első televíziós interjújában, amelyet egy arab nyelvű tévécsatornának adott.

Az elnök hangsúlyozta a dubaji székhelyű al-Arabíja hírtelevízióban, hogy az amerikaiak nem ellenségei a muszlimoknak. Obama fontosnak tartja, hogy azonnal foglalkozzon a közel-keleti kérdésekkel, ezért küldte máris a térségbe különmegbízottját, George Mitchellt, akinek javasolta: indítson azzal, hogy meghallgatja a feleket, ahelyett, hogy az Egyesült Államok eddigi gyakorlatát követve elkezdene utasításokat osztogatni. 

"Nem mondhatjuk meg sem az izraelieknek, sem a palesztinoknak, hogy mi a legjobb a számukra. Maguknak kell meghozniuk a döntéseket" - mondta az amerikai elnök. - Úgy gondolom, megérett az idő arra, hogy mindkét fél belássa: az az út, amelyen jelenleg járnak, nem hoz fellendülést és biztonságot népeiknek. Ehelyett vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz."

Obama arról is beszélt, hogy az új kormányzat átfogó megközelítést akar alkalmazni a muszlim világhoz fűződő kapcsolatok terén. "Lehetetlen kizárólag az izraeli-palesztin konfliktus jegyében viszonyulnunk a Közel-Kelethez, arra is tekintettel kell lennünk, mi történik Szíriában, Iránban, Libanonban, Afganisztánban vagy Pakisztánban. Ezek az ügyek mind összefüggnek egymással" - mondta.

A múlt kedden beiktatott új elnök arra kérte a muszlimokat, hogy cselekedetei alapján ítéljék meg őt, utalva arra, hogy egyik első intézkedése volt a guantánamói fogolytábor bezárásának elrendelése, s hamarosan elkezdi teljesíteni az Irakban szolgáló amerikai katonák hazahívására vonatkozó választási ígéretét is.