Ötezer dolgozó elbocsátását jelezték a Közép-Dunántúlon

1 perc

2009.01.06. 10:51

Múlt év végéig csaknem ötezer dolgozó csoportos létszámleépítésének szándékát, illetve az arra vonatkozó döntést jelentették be a Közép-dunántúli vállalkozások a regionális munkaügyi központnak.

Zimmermann József, a régiós munkaügyi szervezet főigazgatójának tájékoztatása szerint 2922 munkavállaló esetében már meghozták a felmondásra vonatkozó döntést a munkáltatók, 1910 dolgozó elküldésének pedig még csak a szándékát jelezték a régió vállalatai. 

A munkaügyi szervezet nem hozhatja nyilvánosságra a leépítést tervező és bejelentő cégek nevét, de az MTI úgy tudja, többségében autóipari-, és elektronikai tevékenységet folytató vállalkozásokról, kisebb részben pedig építőipari, továbbá kereskedelmi munkát végző vállalkozásokról van szó. 
 
A Fejér-, Komárom-Esztergom- és Veszprém megyét magába foglaló régióban december végéig Komárom-Esztergom megyében jelezték a legtöbb munkavállaló elbocsátását: 1908 dolgozót már nevesítettek, ők január második felében, február elején kézhez kapják a felmondásukat, 704 munkavállalóra vonatkozóan pedig a munkaviszony megszüntetésének szándékát jelentették be. 

Fejér megyében 826 munkavállaló elbocsátásáról döntöttek, s 985 elküldésének a szándékát jelezték, Veszprém megyében pedig 188 dolgozó elbocsátásáról már megszületett a döntés, és további 221 munkavállalót érint az elbocsátási szándék - mondta el Zimmermann József. 

Új jelenség, hogy míg a korábbi csoportos létszámleépítéseknél elsősorban a szakképzetlen munkavállalóknak mondtak fel a cégek, most az elbocsátásra kerülők csaknem kétharmada szakmunkás végzettségű. 
 
Ez új feladatot is ad a munkaügyi szervezetnek, meg kell találniuk ugyanis a módját annak, hogy a recesszióból való kilábalás egyik fő forrásának számító, képzett munkaerőt benn tudják tartani a munkaerőpiacon. Ezt főként képzéssel, átképzéssel, esetleg a szakmai ismeretek felfrissítésével szeretnék elérni - hangsúlyozta a főigazgató.