Mit gondol az utca embere Gyurcsány chartájáról? - videó
Megalakult a Magyar Demokratikus Charta. „Hallottam, de nem tudom, mi az”, „Korábban kellett volna”. Érvek a charta ellen és mellett. Megszólal az utca embere.
Megalakult a Magyar Demokratikus Charta. „Hallottam, de nem tudom, mi az”, „Korábban kellett volna”. Érvek a charta ellen és mellett. Megszólal az utca embere.
A társadalmi kirekesztés elleni fellépés jegyében megalakult a Magyar Demokratikus Charta szombaton Budapesten, a Művészetek Palotájában.
Bullás József három év elteltével újra önálló anyaggal jelentkezik a Deák Erika Galériában. A Nonserial címen futó kiállítás képeit – legalábbis azok egy részét – Vera Molnár Mont Sainte-Victoire sorozata ihlette, amelyet viszont a Cézanne által híressé tett dél-francia hegy inspirált. Ez a tény, illetve egy „alkotói bakancslista” is szóba kerül a művésszel folytatott beszélgetés során. A mű interjúja.
Az alábbi válogatásban az év negatív hősei a főszereplők, és természetesen a semmiből felbukkant Magyar Péter. De azt is megmutatjuk, miképp fordulhat elő, hogy Orbán Viktor két alternatív címlapon is ott van, de végül nem rúg labdába Bese atya mellett.
Közös vállalkozásba kezdenek a VakVarjú és a Stifler étteremlánc tulajdonosai. Mivel foglalkozik majd a Paprika House Zrt.?
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski egykori lengyel miniszterhelyettes, akit hazájában 11 bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést azzal magyarázta, Lengyelországban „jogállamisági válsághelyzet” alakult ki. 2018-ban hasonló indokkal kapott menedéket Magyarországon Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök is, akinek Orbán Viktor állítólag személyesen ígért védelmet.
A következő években nagyot nőhet a magyarországi biogáztermelés, amire már készül az egyelőre nem nyilvános akcióterv. A számítások szerint a támogatás nem kerülne sokba és gyorsan megtérülne, az időjárásfüggő megújulóenergia-termelés kiegészítéseként is hasznos volna.
Negyed évszázaddal ezelőtt mondott le az Egyesült Államok a Panama-csatorna ellenőrzéséről, Donald Trump kijelentései nyomán azonban napirendre került, hogy újra az USA felügyelje a világkereskedelem egyik legfontosabb csomópontján áthaladó hajókat.