Halálos baleset Tárnok és Érd között, lezárták az utat
Halálos járműbaleset történt Tárnok és Érd között kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálos járműbaleset történt Tárnok és Érd között kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem fenyeget a testnevelőtanár-képzés kiüresedésének veszélye – állítja Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora, aki fejlesztési programjaikról és nemzetközi képzési terveikről is mesélt.
A túlzott fényáradat áramszünetet okozott 1924 decemberében – abban az időben, amikor még Edison is azt üzente Budapestre, hogy hisz Magyarország feltámadásában. A kereskedők azt kérték a pénzügyminisztertől, hogy karácsony előtt vasárnap is mérhessenek pálinkát, a politikus viszont azokat a tisztviselőket ostorozta, akiknek nem jutott karácsonyi jutalom. Erről is írtak a lapok száz éve.
A Kruchina Vince vezette ügynökség közvetve Rogán Antal miniszter alá tartozik.
Arról, hogy Ukrajnán keresztül nem érkezik már orosz gáz Európába, a The New York Times mellett a The Independent, a The Daily Telegraph és a The Times is beszámolt. Magyarország számára elszállt 1 milliárd eurónyi uniós támogatás, írja a Die Welt. Az ukrajnai béke Putyin végét jelentené, jelenti ki a Süddeutsche szerzője. A Nyugatnak hibrid ellentámadással kellene reagálnia az orosz hibrid hadviselésre, írja Max Boot a The Washington Postban. A közelgő Trump-elnökség elébe tekint a Financial Times.
Szélsőjobb köszönet Orbán Viktornak, kemény uniós beszólás Moszkvának, bajokat okozhat az orosz gázszállítások leállítása, veszélyeket hordoz Donald Trump újabb elnöksége. Ezek kiemelt témák a világlapokban az új év nyitányán.
A következő amerikai elnök már a hivatalba lépése előtt elárulja, miként akarja felforgatni a világot. Nyomást fejti ki, hogy behódoljanak neki, kényszerít, nagyzási mániába esik. Ez az ember veszélyesebb, mint idáig bármikor – mutat rá Stefan Kornelius, a politikai rovat vezetője.