Még bizonytalan az ír népszavazás kimenetele
Az első hivatalos részeredmények ismeretében végzett, nem hivatalos országos összesítések azt mutatják, hogy egyik tábor sem győzött egyértelműen a 43 választókörzet túlnyomó többségében az Európai Unió reformszerződéséről rendezett ír népszavazáson.
Számos magas rangú kormányzati tisztségviselő elismerte pénteken az EU-szerződés híveinek vereségét. "Nagyon csalódott vagyok. Egészen egyértelmű, hogy jelentős többségben vannak a nemleges szavazatok" - mondta Dermot Ahern igazságügyi miniszter.
Az Irish Times című lap online-kiadása szerint péntek délutánig 19 választókörzetben számlálták össze a szavazatokat, és csak kettőben nyert egyértelműen a szerződéspárti tábor. A lap számításai szerint országosan 54,7 százalék foglalt állást a csütörtöki referendumon az EU-szerződés ellen, és csak 45,3 százalék támogatta az okmány ratifikálását.
Az EU-szerződést ellenzők táborának ujjongó aktivistái túlharsogták az igen mellett kampányoló kormány pénzügyminiszterét, Brian Lenihant a legnagyobb dublini szavazatszámláló-központban, meghiúsítva, hogy nyilatkozzék újságíróknak. Az aktivisták "Nemet mondunk az idegen uralomra" feliratú transzparenst tartottak magasba a helyszínen.
A lisszaboni szerződést elvető nacionalista Sinn Féin párt egyik vezetője, Mary Lou MacDonald szerint "a kirajzoldó népszavazási elutasítás azt jelzi, hogy a szavazók megítélése szerint a kormány nem kezeli komolyan az ország semlegességének kérdését".
Több szakszervezet "nem" szavazatra szólította fel tagjait. A villamosipari szakszervezet főtitkára, Eamon Devoy már az első részeredmények nyilvánosságra kerülése után üdvözölte "a szerződést elutasító tábor győzelmét".
Szinte kivétel nélkül minden vidéki körzetben és a munkásnegyedben szerződésellenes a hangulat, míg a nagyobb városok jómódúak lakta kerületeiben általában inkább szerződéspárti. Dublin egyik gazdag és magasan képzett rétegek lakta kertvárosában például 63 százalék szavazott igennel a lisszaboni szerződésre, míg a főváros egyik meglehetősen szegény körzetében 65 százalék adott le nemleges voksot.
Declan Gay ír multimilliomos, aki gazdag létére is a szerződés ellen kampányolt, ujjongva nyilatkozott a The Irish Timesnak adott nyilatkozatában az első részeredmények ismertté válása után: "Tetszik, nem tetszik, Európának meg kell hallania a nép hangját" - mondta.
Az összes tagállam közül egyedül Írország bocsátotta népszavazásra a lisszaboni szerződést, az EU alapos tárgyalásokon kimunkált intézményi reformcsomagját, amely a készítők reményei szerint lehetővé tenné az egyre növekvő integrációs szervezet gördülékenyebb működését, és javítaná az EU világpiaci versenyképességét.
Mivel mind a 27 tagállamnak ratifikálnia kell az okmányt ahhoz, hogy érvénybe lépjen, az ír népszavazási elutasítás súlyosan érintené az EU megreformálásának ügyét.