Bizakodó a pesti tőzsde, erősödött a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,05 pontos emelkedéssel, 23 846,18 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,67 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,05 pontos emelkedéssel, 23 846,18 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,67 százalékkal erősödött.
Pozitív korrekciót várnak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön, miután a nemzetközi piacokon is megnyugodott a hangulat.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán vegyesen, többnyire szerény nyereségekkel nyitnak.
Az esés folytatódására számítanak az elemzők kedden a Budapesti Értéktőzsdén, miután a globális tőkepiaci hangulat továbbra is negatív, és az ázsiai tőzsdék jelentős veszteségeket szenvedtek el kora reggel.
„A finnek is türkök, csak tiszta lappal indultak” – jegyzi meg KAP, ugyanis a humoristák éppen a miniszterelnök keleti barátkozásáról beszélgetnek. Szóba kerül, hogy milyen egy ökodiktátor, aki politikai ellenfelét komposztálja. Megtudhatjuk, milyen illusztris társaságban tölti az idejét a Türk Tanácsban Orbán Viktor. Még az is felmerül, hogy akkora volt mindig a barátság, hogy talán Mohácsnál nem is védekeztünk. Végül az is kiderül, mi köze van Ceglédi Zoltánnak a türkökhöz.
Csáki Judit színikritikus kötetében sorjáznak a történetek a színészlegenda pályafutásáról.
Az EU 2050-re nullára szeretné csökkenteni az ingatlanállomány károsanyag-kibocsátását. Ehhez óriási lakásfelújítási programra lesz szükség, amelynek az első eredményei néhány év múlva már láthatóak lesznek.
Az elmúlt időben több kettős életet élő közszereplő – pap, konzervatív politikus – is lelepleződött. Van, aki ezen idővel túlteszi magát, mint a politikai közössége által rehabilitált Szájer József. Mások, mint például Pajor András atya, a tagadásba menekülnek. A család, az ismerősök előtti megszégyenüléstől azonban nem csak az ismert emberek retteghetnek. A kettős életet élőknek sokszor a lelepleződés hozza el a megkönnyebbülést.
Ilyen a populizmus építészete: olyan, mintha utánzat, mozidíszlet lenne az egész. Egyebek mellett ezt állítja a brit lap cikke, amely részletesen ismerteti, mi történik a Budai Vár épületeivel.
Izrael minden fronton meggyengítette ellenségeit, de a Hamász terrortámadására válaszul indított gázai háborúja sok bírálatot vált ki a világban.