Megvásárolhatóak a repülő csészealjak
Hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül a világ első repülő csészealja. A kaliforniai Moller International által fejlesztett M 200G-ből akár évente 250 is készülhet annak kedvező fogadtatása esetén. A gyártók szerint a modell nemcsak kényelmes, hanem könnyű vezetni, valamint kétszemélyes túrákra is ideális.
A VTOL-rendszerű, azaz függőlegesen fel- és leszállni képes gép 10 lábra (hozzávetőlegesen 3,3 méterre) képes lebegni a föld felett, ennél magasabbra ugyanis már csak pilótaengedéllyel lehetne emelkedni. A Dr. Paul Moller repülőmérnök által tervezett járművet nyolc motor hajtja, amelyek mindegyike képes benzinnel, dízellel vagy akár etanollal is működni. A feltaláló és csapata már több mint 200 tesztrepülést hajtott végre, elmondásuk szerint az M 200G személyi mentésre is igen jól használható. A csészealj ára várhatóan 90 ezer dollár körül mozog majd, gyártásával kapcsolatban már csak az az egyetlen kérdés, hogy a Nemzeti Repülési Hivatal vagy a Közlekedési Minisztérium lesz-e a projekt hivatalos engedélyeztetője.
Az M 200G mellett a cég gőzerővel fejleszti annak utódját, a már korábban is nagy publicitást kapott M400 Skycart. A Skycar már igazi légiautónak tekinthető, hiszen a levegő mellett az autópályákat is szelni tudja majd - a Moller híradása szerint várhatóan hat év múlva lesz képes, percenként 2 kilométeres emelkedési és 643 km/h haladási sebességre képes.