Az élen álló Rasmussen elhagyja a Tourt

1 perc

2007.07.26. 06:51

Visszahívta a versenyből a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen biztosan vezető dán Michael Rasmussent csapata, a Rabobank a versenyből, mert a klasszis júniusban nem jelent meg több doppingvizsgálaton - írja a L'Équipe című francia sportújság.

A Rabobank csapat felfüggesztette versenyzője, a Tour de France-on szerdáig élen álló Michael Rasmussen versenyzési jogát, vagyis a dán kerekest visszaléptette a viadaltól.

Jacob Bergsma, a holland klub szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy Rasmussen félrevezette őket. "Nem Mexikóban volt júniusban, ahogy arról bennünket tájékoztatott" - fogalmazott.

A hazugságra úgy derült fény, hogy egy korábbi kerekes Davide Cassani, aki jelenleg a RAI olasz televízió szakértője, jelezte, a Dolomitokban látta edzeni Rasmussent, amikor az saját állítása szerint Közép-Amerikában tartózkodott. Theo De Rooy, a Rabobank vezetője rákérdezett erre a dán kerekesnél, aki elismerte, hogy nem mondott igazat.

Szereplése amúgy is nagy vihart kavart, mivel a napokban kiderült, a nemzetközi szövetség (UCI) tavaly és idén június 29-én, míg a Dán Doppingellenes Ügynökség (ADD) április 6-án és június 21-én figyelmeztette őt, hogy nem közölte tartózkodási helyét, így nem lehetett doppingellenőrzésnek alávetni. Rasmussen a múlt héten közölte, hogy egy mexikói nőt vett feleségül, és sokat tréningezik a közép-amerikai országban, ezért nem tudja előre megmondani három hónapos lebontásban, hol találhatják meg.

A rendőrség az éjszaka ki akarta hallgatni Rasmussent, de már nem találta a szállodájában. A csapat által elfoglalt szobákat ugyanakkor átkutatták a hatóságok. "A jelenlegi helyzet bonyolult, a csapattársai egyelőre egyeztetnek, hogy ők maguk is visszalépjenek-e a versenytől" - mondta a Rabobank szóvivője.

Rasmussen mindenesetre már nem indul el a Pau és Castelsarrasin közötti 188,5 km-es 17. szakaszon, melyen a sárga trikót így az eddigi második spanyol Alberto Contador viseli majd.