Putyin az Egyesült Államokat vádolta müncheni beszédében

1 perc

2007.02.10. 14:02

Élesen bírálta az Egyesült Államok politikáját a müncheni biztonságpolitikai fórumon szombaton Vlagyimir Putyin.

Putyin az első orosz államfő, aki részt vett és beszédet mondott az immár hagyományos, a biztonságpolitika Davosának számító fórumon. Beszédében Putyin azzal vádolta Washingtont, hogy európai rakétatelepítési terveivel újabb fegyverkezési versenyt szít ezen a földrészen. Hangsúlyozta a korábbi fegyverzetkorlátozási megállapodások betartásának szükségességét, s nyomatékosan utalt arra, hogy országa az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása mellett van.
  
Putyin azzal is vádolta az Egyesült Államokat, hogy - mint fogalmazott - egyedüli hatalmi, illetve erőközpontot akar létrehozni, s saját elképzeléseit a világ több pontján is megvalósítani.
   
Az orosz elnök a globális fenyegetésekkel szemben párbeszédet és közös fellépést sürgetett.