Holnap félpályás útlezárások?
Holnapra állítólag 90 helyre jelentettek be félpályás útlezárásokat a Kossuth téri demonstrálók, írja az Origo.
Holnapra állítólag 90 helyre jelentettek be félpályás útlezárásokat a Kossuth téri demonstrálók, írja az Origo.
Egyre többen érkeznek és csatlakoznak a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő demonstrálókhoz szombat délután, a tömeg háromnegyed ötre teljesen megtöltötte a Kossuth tér előtti parkolót, mintegy húszezren lehetnek.
Ma mintegy 10-12 ezer ember követelte Gyurcsány Ferenc távozását a fővárosi Kossuth téren és nemzetiszínű, illetve Árpád-sávos zászlókat lobogtatva hallgatták az egymást követő szónokokat. Rendbontás nem történt.
Szombat délelőttre több száz főre emelkedett a Kossuth téri demonstrálók száma. Az ország több városából érkező csoportok levert sátraik mellett ebédelnek, közben sorra követik egymást a spontán beszédek. Délután 5-kor ugyanitt az Új Magyarországért Egyesület tart rendezvényt.
Mármint az EU soros elnöki székéből. A Tegyük ismét naggyá Európát! szlogen a lap véleménycikke szerint tudatos provokációval ér fel, hiszen egyetlen más uniós vezető sem okozott annyi kárt az utóbbi időben a közösségnek, mint a magyar miniszterelnök.
A négy Oscar-jelölésig jutott Tom Cruise híresen fegyelmezetten dolgozik, mindenkivel udvarias, a filmjei több mint négymilliárd dollárt hoztak, s maga diktálhatja azok pénzügyi feltételeit.
Már csak a kormányközeli kutatók mérik a Fideszt előbbre, mint a Tiszát. A francia lap szerint bajban lehet a miniszterelnök.
A fordítás megtanítja az embert különösen mélyre hatolni a nyelvben – mondja az indiai fordító, szerkesztő, író Girdhar Rathi, akit egy magyarországi ösztöndíj tett a magyar irodalom rajongójává. Magyar írók, költők műveit általában angolból fordítják hindíre, de Rathi magyar eredetiből fordít – az alábbi interjút készítő Köves Margit, a Delhi Egyetem oktatójának segítségével. A cikk a Szeretettel Delhiből című sorozatunk része.
Intelligens kukákkal, mozgás- és forgalomfigyelő utcai lámpákkal, távolról gyógyító orvosokkal is próbálnak okossá válni a világ nagyvárosai. Az intelligenstelepülés-fejlesztés már a jelen.