Több mint 90 embert helyeznének előzetes letartóztatásba
Már 90 felett van azoknak a tüntetőkne száma, akikkel szemben kényszerintézkedést rendeltek el. Mindössze egy esetben utasították el az ügyészség indítványát.
Már 90 felett van azoknak a tüntetőkne száma, akikkel szemben kényszerintézkedést rendeltek el. Mindössze egy esetben utasították el az ügyészség indítványát.
Harminc évre titkosították az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes zárt ülésén elhangzottakat - közölte a rendészeti bizottság fideszes elnöke.
A rendőrség az elmúlt két napban 137 személyt fogott el és vett őrizetbe, a gyanúsítottak többsége büntetett előéletű.
Az elmúlt napok zavargásai miatt eddig 34 tüntetőt előzetes letartózatásba, egy demonstrálót pedig házi őrizetbe vettek. A meghallgatások folynak, szombaton további 34 gyanúsítottról dönt a bíróság.
Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.
A rendszerváltás óta sokan ígérték, de hatalomra kerülve vagy bele se kezdtek az elszámoltatásba, vagy nem jutottak szinte semmire. Ami korábban sem volt könnyű, most még nehezebb, hiszen 2010 óta a NER sok területen törvényesítette is a lopást, a célzott közpénzherdálást. Mégis, Magyar Péter is elszámoltatást tervez: a kishalaknak immunitást ígér, de több ezer, milliárdossá vált embert számonkérne: mibű’?
Az állam feladata lenne megvédeni a polgárait a fagyhalál ellen. Ha ezt elmulasztja, az embereknek joguk van megvédeni magukat. Nem lenne szabad a tüzelőanyag lopása miatt büntetni őket. Vélemény.
204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.
Yuval Noah Harari mellett más világhírű tudósok érdeme, hogy újszerű módon segítenek kérdéseket feltenni magunknak, és elgondolkodni múltunk, jelenünk és jövőnk alapkérdéseiről.
Leghíresebb tévésorozatával a brit kormányt, második leghíresebb sorozatával az amerikait vette célba. Armando Iannucci író-rendező-producer kétszer nyert Emmy-díjat, egyszer Európai Filmdíjat, és jelölték Oscarra is. A politikai humor ínyencei nagyra tartják, de ettől még Moszkvában betiltották.