Vidéken is az utcára vonultak az emberek
Zalaegerszegen is az utcára vonultak az emberek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a fővárosi tüntetők irányába - adta hírül éjfél után a Hír TV.
Zalaegerszegen is az utcára vonultak az emberek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a fővárosi tüntetők irányába - adta hírül éjfél után a Hír TV.
Egy hangfelvétel szerint Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat. Hallgassa meg a kormányfő beszédének részletét!
Több ezer ember gyülekezett gyertyákkal, nemzeti színű zászlókkal a Parlament előtt vasárnap este. A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint a tömeg kezdetben szervezetlenül mozgott, mindenki várt valamire, de senki nem tudta, mire. Hasonlóan tanácstalanok voltak a megkérdezett rendőrök is.
„Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon." - mondta egy a Magyar Rádió birtokába került hangfelvétel szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP május végi balatonőszödi frakcióülésén. A munkahelyi szakpszichológus szerint az őszinte trágárság lelki megkönnyebülést hozhatott Gyurcsány Ferencnek. A KDNP nem hisz a kormányfőnek. Az SZDSZ elnöke a történteket "sajnálatos MSZP-s belügynek" tekinti.
Az Európai Unióval folytatott jogállami vitában nem történt kézzelfogható előrelépés, így Orbán Viktor kormánya 2025. január 1-jétől már nem lesz képes lehívni a korábban befagyasztott pénzeknek ezt a részét.
Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.
204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.
Még csak most kapaszkodik vissza a légi utasforgalom és áruszállítás a járvány előtti szintre. A legforgalmasabb repterek között már nincsenek EU-s légikikötők. HVG-ténytár.
Az ausztriai és németországi populista jobboldal nyomulásáról ír a Spiegel. A leendő osztrák kormánynak a nemzetközi színtéren elsősorban Ukrajna kapcsán kell világossá tennie, hogy a jó oldalon áll, írja a Die Presse. A Bloomberg szerint itt az idő a demokratikus intézmények védelmére összpontosítani Ausztriában. Kína, Irán, Oroszország és Észak-Korea összezár, az Egyesült Államok jól teszi, ha felkészül a veszélyre, mondja Hal Brands, a Johns Hopkins Egyetem tanára. Donald Trump ugyan kinyilvánította, mire készül a diplomáciában, de a várható eredmény vegyes, írja a Wall Street Journal.
Kőkemény verseny kezdődhet azzal, hogy az év első napjával megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon. A schengeni bővítés összhangban van az európai projekttel, szuverenista körökben viszont gyanússá vált. A magyar kormány ingadozik a nemzeti büszkeség és a rideg érdekérvényesítés közt.