Szombaton tartja kongresszusát az MSZP
Az MSZP választási eredményét értékeli és a kormányzati szerepvállalásról dönt szombaton a párt legfelső döntéshozó testülete, a kongresszus, amelyen a küldöttek várhatóan felhatalmazást adnak a koalíciókötésre is - jelentette be Hiller István, az MSZP elnöke.
A dokumentummal adhatnak felhatalmazást a küldöttek Gyurcsány Ferencnek, a párt miniszterelnök-jelöltjének, valamint az MSZP elnökének a koalíciókötésre a SZDSZ-szel. A párt honlapján olvasható alapszabály szerint a kongresszus dönt a kormányzati szerepvállalásról, a koalícióalakítás feltételeiről és a koalíció felmondásáról.
A végig nyilvános kongresszuson Gyurcsány Ferenc mellett Hiller is beszédet mond, és további felszólalók is lesznek. A felszólalók után a kongresszus résztvevői szavaznak a határozatról. A miniszterelnök a szocialista párt kormányzati szerepvállalásáról, a kormányprogramról beszél majd, és azokról a célkitűzésekről, amelyeket az ország megvalósíthat a következő négy évben.
Szombaton az MSZP országos választmánya is ülésezik, mivel a határozatot az elnökséggel közös döntéssel kell a kongresszus elé terjesztenie.